A Bocuse d'Or-ral egy időben megrendezésre került a Gastronord szakmai kiállítás és vásár is. Itt lehetett beszélni a termelőkkel, megkóstolni a termékeiket, tájékozódni a legújabb trendekről és nem utolsó sorban kapcsolatokat építeni.
Az utóbbi néhány évben Zsoltival párszor megfordultunk ilyen és ehhez hasonló kiállításokon, így ezúttal már nagyon szelektívek voltunk, tényleg csak azt néztük meg és fényképeztük le, amit még korábban máshol nem láttunk, vagy ötletesnek tartottunk. Az már elsőre feltűnt, hogy a kajás standokon nagyon bőkezűek voltak a kóstolókat illetően. Ha jó ütemben és sorok között mentünk, simán meg lehetett enni 3-4 fogást. Máshol is mindig vannak kóstolók, de csak apró, fél falatkák. Itt néhol két falatkák voltak, és akkor sem néztek furcsán, ha dupláztál valamiből. :) Külön plusz pont, hogy mindenki folyékonyan beszélt angolul.

Kb fél tucatnyi kávés stand volt, ezek a retró, színes kávéfőzők nagyon tetszettek. A svédek amúgy rengeteg kávét isznak, de azt a hosszú, vizes amerikai változatot. Az eszpresszó forgalmazóknak nem lehet könnyű dolguk velük.

Kedden délután érkeztünk meg Stockholmba, a cuccaink lepakolása után bementünk a városba sétálni, nézelődni és természetesen enni. Asztalt nem foglaltunk sehova, mert úgy voltunk vele, hogy hétköznap kora este lévén csak nem lesz probléma az egyik helyi bisztróban vacsorázni. Igazából csak szerencsénk volt, itt is divat foglalni, de egy asztaluk még volt másfél órára. Ez nekünk nem gond, amúgy sem maradtunk volna ettől tovább, úgyhogy leültünk.
Erről a helyről azt mondták, hogy tipikus svéd fogásokat tartanak az étlapon, azokat nagyon jól elkészítve, bár Michelin csillagjuk nincsen.

- Mit ebédeljünk?

- Én ennék valami halat, van kedved?

- Van, de együnk hozzá spárgát, úgyis szezonja van.

Zsoltival vettünk pisztrángot, citromot és spárgát a boltban, a többi hozzávaló az ebédhez már otthon volt korábbi bevásárlásokból.

A versenyt 1987 óta kétévente rendezik meg Lyonban. A 2015-ös januári döntőn 24 ország vesz majd részt a világ minden tájáról. Az európai elődöntőről 20 országból 12, az ázsiairól 12-ből 4, a latin-amerikairól pedig 12-ből 3 ország versenyzői jutnak majd tovább. 3 ország egyénileg, 2 pedig vendégként indul majd.
Lyonban csak a legjobbak szerepelnek Bocuse aranyáért.

Az indulók között nincs senki, aki ne azt gondolná, hogy megtiszteltetés ezen a versenyen részt venni, ezért a legjobbat fogják kihozni magukból anélkül, hogy a felkészülés pár hónapjában bármi más számítana. Ha dobogós helyen végeznek, vagy nagyon jó eredményt érnek el, az egy életre szóló elismerés mind a versenyzőknek, mind pedig az országnak, amit képviselnek. Ezen a versenyen van alázat, feszültség, kapkodás, düh, izgalom, stressz, öröm, sírás, remény és bizakodás. Méltán nevezik a szakácsok olimpiájának.
2012-ben Széll Tamás az európai elődöntőn 9. helyezést ért el, majd 2013-ban Lyonban 10. lett. Ez fantasztikus eredmény egy olyan ország számára, aki elsőként vett részt a Bocuse d’Or versenyen.

Élesztős, búzalisztből készült, kerekre formázott kenyérféle, amit néhány másodpercig forró vízbe mártanak, majd kisütnek. A tetejét megszórhatják mákkal vagy szezámmaggal. A jó bagel tömör, rágós, a héja barnás, frissen sülve ropogós. Rendkívül népszerű az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Kanadában is, ennek ellenére eredetileg Lengyelországból származik.

Az itteni szupermarketekben ötös csomagokban lehet kapni, néha szoktunk venni mi is. Ezúttal úgy döntöttem, hogy elkészítem őket itthon, hogy lássam a különbséget köztük, mert a bolti verzió egyáltalán nem tartozik sem a rágós, sem pedig a ropogós kategóriába.

Jövő héten rendezik meg a Bocuse d'Or európai elődöntőt Stockholmban. A jó hír az, hogy ismét lesz magyar induló Molnár Gábor személyében, a még jobb hír pedig, hogy ott leszünk személyesen is szurkolni neki. Továbbá ismét kaptunk sajtóbelépőket, úgyhogy Zsolti fog szép képeket fotózni, én pedig majd írom a képekhez a tudnivalókat, beszámolókat.

Amikor gyerek voltam, a délutáni teázást az angol filmekből ismertem. Akkor még azt hittem, hogy ez valami arisztokrata hobbi, mert az emberek már jó dolgukban azt sem tudják, hogy mit csináljanak. És amúgy is milyen dolog tejet rakni a teába?
A kiköltözés első néhány hete eltelt a kötelező körök elintézésével, de utána az volt az első dolgom, hogy kiderítsem, hogy az angol nép tényleg annyi teát iszik-e, mint amennyit a filmekben láttam. A felismerés, hogy igen, ez mind valóság, kultúrsokként hatott rám. Egy átlag szupermarketben nagyobb a tea, mint a kávé választék.
Azt vettem észre, hogy minél több időt töltünk itt, annál több teát iszom és már attól sem idegenkedem, hogy tejet tegyek bele. Az a gondolat pedig, hogy elmenjünk egy szalonba teázni és sütizni miközben körbe ugrálnak és finomságokkal kínálgatnak ezüst tálcáról, kifejezetten tetszett.
Már egy ideje mondogattam Zsoltinak, hogy menjünk el, mert szerintem ez tök jó, végül szülinapomra meglepett egy tea délután és színházjegy párossal.

Eddig minden évben úgy alakult, hogy a húsvétot Magyarországon töltöttük, így az itteni ünnepi tradíciókkal egyáltalán nem foglalkoztam. Idén viszont itt leszünk, ráadásul egyikünk sem dolgozik, így a húsvétot angol módra ünnepelhetjük. Abban a pillanatban, amikor ezt kitaláltam, rájöttem, hogy szinte semmit nem tudok az angol hagyományokról. Na persze tudtam, hogy ők nem locsolják a lányokat húsvét hétfőn, és hogy eszik ezt a mazsolás, édes zsömlét, amit én is imádok, de ez a két információ roppant kevés egy nemzet több száz éves húsvéti hagyományairól.

Történet

Az Egyesült Királyságban csak úgy, mint sok más keresztény országban, húsvét a legnagyobb ünnep, tele évszázados hagyományokkal, ünneplésekkel és lakomákkal.
Egyes feljegyzések szerint a tavasz ünnepéről a régi népek már Krisztus születése és a kereszténység megjelenése előtt megemlékeztek. Valószínűleg a húsvét angol szó ‘easter’ az angolszász tavasz istennője nevéből származik: ‘Eostre’.
A dátuma minden évben március 22. és április 25-e között van. Húsvét vasárnap mindig a tavasz első napja (március 21.) utáni első telihold utáni első vasárnap lesz.
Itt már nagypéntek is nemzeti ünnep, csak úgy, mint a húsvét hétfő. Az iskolákban is ilyenkor van a két hetes tavaszi szünet.

Gasztronómiában nem jártas emberek gyakran azt hiszik, hogy ha valaki szakácsként dolgozik, akkor soha nem éhes, hiszen egész nap finomabbnál finomabb ételekkel van körülvéve, amikből ehet, amennyit akar. Nos, ez nem így van. Általában mindenből csak annyit készítettünk, amennyi az adott szervizre vagy napra kellett. Köret pályán maximum nyers zöldséget volt esély enni, ami lássuk be, még mindig jobb, mint a nyers hús vagy hal. Az ételeket úgy sem kóstoltuk meg, ahogy a maguk pompájában kimentek a vendégekhez. Szóval főztünk valamit, aminek az alkotó elemeit megkóstoltuk, de arról fogalmunk sem volt, hogy milyen az, amikor a tányéron minden egyben volt.

Ezúttal, mint vendégek mentünk a Square-be.

A konyhájához képest az étterem olyan volt, mintha az egy másik dimenzióban lenne: nyugodt, fényes, tágas, elegáns és minden asztal körül három felszolgáló tevékenykedett. Ezzel a hatalmas kontraszttal az elején nem is tudtam mit kezdeni, úgyhogy gyorsan végiglapoztam az étlapot, de inkább csak azt néztem meg, hogy mi változott előző este óta. Elég sok minden: a heti ajánlat megint, néhány fogás a degusztációs menüben és felkerült az étlapra egy ‘séf ajánlata’ előétel és főétel is. Már attól a gondolattól, hogy a reggelt a konyhán elképzeltem, elkezdtem leizzadni. Ekkor hoztak két pohár pezsgőt, ami eszembe juttatta, hogy én igazából nem is dolgozom és most az a dolgom, hogy jól érezzem magam. Úgyhogy hátradőltem a székben, koccintottunk és kortyoltunk a pezsgőből, ami nagyon finom, gyümölcsös volt és tipikusan az a fajta, amiből feltűnés nélkül meg tudtunk volna inni egy üveggel.

Régóta ki szerettem volna már próbálni, főleg azért, mert nagyon dekoratívan néz ki. Pont ezért azt gondoltam, hogy az elkészítése is nagyon bonyolult, így soha nem néztem utána igazából. Egészen mostanáig, mert most ráérek ilyen bonyolult dolgokra is, mint a challah. Meglepődtem, amikor elolvastam a receptet, ugyanis már szinte nevetségesen egyszerű: összetevőket kimér, dagaszt, pihentet, formáz, összefon, pihentet, süt. A biztonság kedvéért utánanéztem ennek a fonás dolognak is, hátha abban van a trükk, de igazából csak azt tanácsolták, hogy ha a hűtőben pihentetem a tésztát és utána fonom hidegen, akkor egyszerűbb lesz dolgozni vele.
A korábbi kalácsos tapasztalatim alapján arra jutottam, hogy ha alaposan kidolgozom a tésztát és hagyom elég időt pihenni, akkor lehetetlen lesz elrontani.