Tavaly ősszel és télen ügynökséges szakácsként dolgoztam. Ez arra jó volt, hogy a szakmában maradjak, hogy meglássam, hogy ez a fajta munka a vendéglátásban milyen, de hosszútávon nem akartam csinálni.
Decemberben szóba sem jöhetett, hogy munkát keressek. A karácsonyi (otthoni) szabadságunk le volt foglalva, és nem voltam hajlandó kimerülésig dolgozni előtte. December elején megvoltak a terveim 2016-ra. A munka keresést január közepe, vége felé terveztem elkezdeni; lehetőleg vissza akartam menni michelines étterembe főzni; akartam futni legalább egy félmaratont, és nagyon akartam Thaiföldre menni nyaralni vagy valahova, ahol van tengerpart és még a bikini is rámrohad a melegtől. Hogy is van a mondás, ‘Az ember tervez, az Isten végez’?
December közepén megtudtam, hogy terhes vagyok.

Lyonban a Sirha gasztronómiai kiállítás és vásárt két évente rendezik meg a Bocuse d'Or-al párhuzamosan. A rendezvény célja, hogy a termelőt összekösse a vevővel és / vagy a nagykereskedőkkel kapcsolatokat építsen. Stockholmban ugyanezt a célt szolgálta a Gastronord. Ezekre a kiállításokra jellemző, hogy vásárolni nem lehet, kóstolgatni viszont igen.

Meglepődtünk, hogy a budapesti Sirhán a kirakott dolgok egy részét értékesítették. Fizetni csak készpénzben lehetett.

Képes beszámoló

2013-ban Magyarország jelentkezett a Bocuse d’Or 2016-os európai selejtező rendezési jogára. 2014-ben, a stockholmi versenyen hirdették ki, hogy megnyertük a pályázatot. A rendezés joga fontos promóciós lehetőség az ország számára melynek keretein belül Budapest és a magyar gasztronómia bemutatása kiemelt figyelmet kap. A lebonyolítás pénzügyi hátterének biztosítására kormányrendelet volt.
Budapest kapcsán kiadtak egy kis könyvet: “Official culinary guide to Budapest”, amiben csupa jó éttermet és hasznos infót raktak bele a városról. El is raktam későbbre, jól fog jönni, ha külföldi ismerősök ajánlást kérnek rövid budapesti utazások kapcsán.

Azzal, hogy a 2016-os európai selejtező rendezési jogát megkaptuk órási bizalmat kapott az ország. A kihirdetés pillanatában mindösszesen 3 Bocuse d’Or versenyen vettünk részt. A kelet-európai régióban ez egyedülálló lehetőség. A magyar oldalról úgy éreztem, hogy nagyon meg akartak felelni a feladatnak és ezért sem pénzt sem energiát nem sajnáltak a tökéletes lebonyolítás érdekében. A francia oldalról inkább aggódás volt, hogy ez az egész hogyan fog megvalósulni. Bátran mondhatom azt, hogy mindenki nagyon kellemeset csalódott. Hallottam olyan kommenteket, hogy “te, a franciák el vannak ájulva a szervezéstől”. A sajtósokat még soha sehol nem tartották ennyire jól, mint itt. A bejáratnál egy mini gourmet fesztivál volt néhány magyar étteremmel és borászattal ahol ételeket, borokat, desszerteket árultak mindenkinek. Nem várt minőséget hoztunk, minden flottul ment, a szervezés és a lebonyolítás abszolút nyugat-európai színvonalú volt.

A versenyzőknek a Bocuse d'Or már a hétfői nappal elkezdődött. A METRO támogatásával megrendezett 'piacon' kellett kiválogatniuk a zöldségeket a halas fogás köretéhez. Ezt több, mint 200 féle zöldség közül tehették meg.

A piac:

A keddi versenyzőknek a titkos összetevő a tárkony volt.

Sajtó akkreditáció

Azok után, hogy kétszer elmentünk Lyonba és egyszer Stockholmba a Bocuse d’Or kapcsán kérdés sem volt, hogy a budapestire is el fogunk-e jönni.

A többi Bocuse d’Or-hoz képest itt a sajtós jelentkezéseket 4 héttel az esemény előtt nyitották meg és amikor egy héttel a verseny előtt még semmiféle választ nem kaptunk, kezdtem aggódni. Zsolti próbálta hívni őket többször, amit vagy felvett valaki, akinek nem ez a hatásköre, vagy azonnal átkapcsoltak hangpostára egy westeles telefonra. Igen, westelesre. Ezek után küldtem nekik ismétlő e-maileket a jelentkezésről, amikre szintén nem reagáltak pár napig.

Rólam elmondható, hogy nem eszem sok húst. Ennek ellenére időnként ki vagyok éhezve egy szaftos steak-re.

Hétfőn Zsoltival a városban bóklásztunk. Olyan helyen akartunk ebédelni, ami laza, nem drága és van normális steak. Így esett a választásunk a Flat Iron-ra. Londonban három üzletük van, mi a Denmark Street-en lévőt választottuk.
Asztalfoglalás nincs, ebédidőben bementünk, de azt mondták, hogy szabad hely csak fél óra múlva lesz. Hely szűke miatt ott nincs lehetőség várakozásra, úgyhogy addig elmentünk bóklászni a környéken. Meghagytuk a telefonszámunkat és biztosítottak róla, hogy amint lesz asztal küldenek egy sms-t. 25 perc múlva egy üveg víz és egy bögre popcorn társaságában (ez az alapteríték) ültünk.

Zsoltit szülinapjára valami különleges étterembe akartam elvinni. Azért választottam az UMU-t, mert ők az idei kalauzban kapták meg a második csillagjukat, kivételesen nem francia alapú konyhát visznek és az egyik ex-kollégám a desszert főszakács.

Péntek este 7-re foglaltam asztalt. Zsoltival 6-kor találkoztam a Sketch egyik bárjában. Az én szülinapomat tavaly az ottani étteremben ünnepeltük és úgy gondoltuk, hogy itt az ideje kipróbálni az egyik koktélbárt is. Mivel londoni mértékkel elég korán mentünk, bőven volt hely, így nem kellett sorban állni a bejutáshoz.

Úgy terveztem, hogy lesz egy nyugodt napom készülődni és összeszedni magam. Mégiscsak a férjem szülinapja van… Ez egyáltalán nem jött össze, végül rohantam, hogy odaérjek időben és a fényképezőt is otthon felejtettem. Végső estre maradt a mobil, de a félhomályban nem mindig sikerültek a képek olyan jól.

Az UMU a Mayfair egyik eldugott, sötét zsákutcájában van. Ha nem tudnám, hogy London egyik legpuccosabb környékén járunk, megijednék. Hatalmas táblával itt sem hirdetik, hogy mi az étterem neve, egyáltalán nem egyértelmű megtalálni az ajtót. Jobb oldalt a kis táblán diszkréten ki van írva, hogy UMU és az, hogy ‘ezt a gombot kell megnyomni’, hogy az ajtó kinyíljon.

Damien Hirst 1965 június 7-én született, angol művész, műgyűjtő és vállalkozó. Nemközileg elismert és híres, a ma élő leggazdagabb művész az Egyesült Királyságban. Munkáiban a halál központi motívum. (Bővebben)

A ‘pop-up’ erdetileg azt jelenti, hogy ‘felugrik’, ‘felbukkan’. Éttermi környezetben ezt azokra az eseményekre értjük, amik egy-két napig vagy akár néhány hétig elérhetőek, aztán eltűnnek.

A Borkonyha ‘Budapest találkozik Londonnal’ címen két estére Londonba látogatott. A vacsorákra neten keresztül lehetett foglalni, előre fizetéssel. Az öt fogásos menü 59 fontba került / fő plusz a weboldal felszámolt £0.5 kezelési költséget. Mi február 3-ára foglaltunk.
A vacsorát megelőző nap kaptunk egy e-mailt, mi szerint legyünk szívesek pontosak lenni, mert az első fogást szeretnék nem sokkal 7 óra után felszolgálni.

“Please note the first course of the dinner will be served shortly after 7PM so please make sure you’re on time.”

Én normális esetben 7.00-ra képes lettem volna beesni. Ezúttal megerőltettem magam és 6.45-re odaértem. A helyszín a House of Vans volt a Waterloonál. Téglás, deszkás hely, pince hűvösséggel, árkádokkal, párával és dübörgő vonatokkal a fejünk felett. Igazi londoni pop-up-nak való hely, de az tény, hogy nem a Borkonyhától megszokott stílus.

Néhány napja vendégségbe voltam hivatalos, de nem akartam üres kézzel menni. Szezonalitásra való tekintettel egyszerű, diós répatortát készítettem.