Az utóbbi néhány hétben elég zsúfolt volt a programunk. Röviden: elkezdtem munkát keresni, elmentünk néhány napra Stockholmba, találtam munkát és újra dolgozó ember lettem, tesóm is úgy döntött, hogy tekintettel az otthoni kilátásokra ő az életét bizonytalan ideig Londonban folytatná, szóval egy darabig velünk lakik, és végül, de nem utolsó sorban, itt is berobbant a jó idő, úgyhogy minden percet a szabadban töltöttünk.
Jelenleg egy vasárnaponként zárva tartó borbárban dolgozom (erről majd írok később). A vasárnapra amúgy is mindig úgy tekintettem, mintha egy mini-ünnep lenne, ennek következtében külön öröm, hogy egyáltalán nem kell dolgoznom aznap. Így mostanra már szokássá vált, hogy valami általunk készített finomságot eszünk ebédre, valami olyasmit, ami nem láncol oda órákra a konyhába, ízletes, de mégsem fordul elő a hétköznapjainkban.

Az itteni kánikula miatt (ez itt 23 fokot és napsütést jelent, szóval nyomába sem ér az otthoninak) kedvet kaptunk egy jó pesto-s tésztához. Vettünk két csokor bazsalikomot a szupermarketben amiket szüret előtt még egy hétig erősítettem a kertben, hogy túléljék a megnyírást. A pesto Zsolti specialitása, mindig ő készíti, ha szerencsénk van, egy nyáron akár háromszor is megvághatjuk ugyanazokat a bokrokat. Nem lehet megunni.
Eredeti recept Zsolti tollából, képpel itt.

Másik alkalommal morgóhalat ettünk, amiket a helyi piacon szereztünk be.

Kifiléztem őket, sóztam, borsoztam, majd egy forró serpenyőben 3 perc alatt készre sütöttem. Tálaláskor citromlét facsartam a filékre.
A köretek korianderes, tejszínes, zellerszáras gombamártás és kacsazsíron átforgatott főtt brokkoli és sárgarépa voltak.

A mártásba raktam abból a szárított gombából is, amit a svéd barátainktól kaptunk. Maguk szedték az erdőben, majd szárították otthon. A nagyon erős íze miatt inkább csak fűszerként használom, így rendkívül fel tud dobni bármilyen gombás ételt. Felhasználás előtt langyos vízbe szoktam áztatni.

Nászajándékként félig angol, félig magyar barátainktól kaptunk egy marokkói tagine-t (észak-afrikai kupolás főzőedény agyagból). Ugyan az esküvő tavaly júniusban volt, idén áprilisban sikerült úgy intéznünk a dolgokat, hogy oda is tudják adni, mert ezt, érthető okokból, nem akarták elhozni Magyarországra, hogy aztán mi visszahozzuk Angliába, mindezt úgy, hogy ne törjön el. Csak közben mindenkit lefoglalt a saját élete.
Az edényt eredetileg faszén vagy parázs fölé helyezik és úgy főznek benne. A kupolának köszönhetően a meleg levegő egyenletesen áramlik a belsejében, így az étel lassan, kíméletesen készül el. Kaptunk hozzá egy fém alátétet is, amivel a tagine-t gáztűzhelyen is lehet használni.
A neten kicsit utánaolvastam ennek és igazából bármit lehet készíteni benne, ez csak a fantáziánkon múlik, és 140 fokig még sütőbe is lehet tenni.

Arra még nem szántam rá magam, hogy eredeti marokkói ételt főzzek benne, mert a megfelelő használathoz és receptekhez amúgy is egy észak-afrikai túrát kellene beiktatni, úgyhogy elsőnek maradtam egy egyszerű cideres csirkecombnál. A tál aljában készítettem egy gazdag zöldséges ragut amibe került hagyma, fokhagyma, paradicsom, gomba, zellerszár és chili. Pároltam, fűszereztem, felöntöttem egy doboz ciderrel és rotyogtattam 2-3 percig. Erre kerültek rá az előzőleg befűszerezett csirkecombok.
A tagine-hoz kaptunk egy üveg fűszert is, amiről a barátaink sem tudták elmondani, hogy mi van benne, de az illata alapján gazdag köménymagban és kurkumában, éreztem benne szegfűszeget és mustármagot is.
Ráraktam a már egy órája vízben ázó tetőt és beraktam a 120 fokos sütőbe másfél órára. Azonnal lehetett tálalni, kuszkusszal és a mellette lévő zöldségekkel ettük. A hús szaftos és puha, a bőre pedig ropogós lett.

Még a Square-ben a hentes küldött néhány mintát a termékeikből. Ezeket a főszakács megnézte, tudomásul vette, hogy ilyenekkel is foglalkoznak, de azt is tudta, hogy ilyesmiket ő soha nem rendelne. Így a húsokat szétosztotta a konyhán, mondván vigyük haza, csináljunk vele azt, amit akarunk, neki nem kell. Nekem egy másfél kilós bárány combot nyomott a kezembe. Levákuumoztam gyorsan, hazahoztam és lefagyasztottam. Félbevágni nem akartam, és úgy ítéltem meg, hogy másfél kiló hús tetemes mennyiség lenne kettőnknek, így türelmesen vártam a megfelelő alkalomra. Mivel már nem ketten, hanem tesómmal együtt hárman vagyunk az ilyen vasárnapi ebédekre, úgy döntöttem, hogy bárány combot illetően ütött az óra.

A tagine-ban való főzést ismét tágan értelmeztem, hiszen ez mégis valami olyasmi, mint a pataki tál, amit anyu amúgy is rendszeresen használ(t). Szóval, a húst péntek este kiszedtem a fagyasztóból, hűtőbe raktam, szombaton este pedig kint hagytam a konyha pulton, hogy szobahőmérsékletű legyen. Vasárnap fűszereztem sóval, borssal és a fentebb írt sárga keverékkel, alaposan beledörgöltem, majd a zsírt óvatosan felfeszítve fokhagymát és rozmaring ágakat dugdostam alá és a húsba is, ahol lehetett. Hagytam így pihenni amíg a raguval elkészültem.

Hagymát, fokhagymát, zellerszárat és répát aprítottam. Az első kettőt kacsazsíron elkezdtem fonnyasztani, majd hozzáadtam a többit is, nyomtam rá egy kevés paradicsom pasztát és felöntöttem fél liter csirke alaplével (a maradék rozmaringot is hozzáadtam). Sóztam, borsoztam, megvártam amíg felforr. Adtam hozzá egy deci vörösbort is, csak az íze kedvéért. Amikor már rotyogott, a közepére raktam a husit, lefedtem a tetejével és betoltam a 120 fokos sütőbe.

Nos, ezen a ponton mi elhagytuk a lakást. Tavaly és tavalyelőtt kétszeres macska tartók voltunk, mostanra viszont már sajnos egy sincs, de megmaradt némi kaja, alomtál, hordozó és ilyesmi egyéb cica kellékek. Ezeket vittük el leadni a Battersea Dogs and Cats Home-ba. Ha már ott jártunk, akkor körül is néztünk. Nem térnék ki rá, hogy az ott lakók mennyire cukik voltak, mert leírhatatlanul, és én a hiszti határán voltam hazafelé, hogy “de nekem akkor is kell egy kutya!”. Hát azóta sincs.

Mire hazaértünk a bárány combi már egy ideje sült, gyorsan kikaptam a sütőből és a tálban hagytam pihenni, amíg elkészültem a köretekkel és a mártással. Az egyik köret sós, kapros, mentás vízben főtt újburgonya volt, amit tálaláskor sóval és vajjal kevertem össze, a másik pedig párolt cukkini. Ehhez a tál aljában lévő nagyon finom szaftot használtam, ugyanis rengeteg volt.
A mártáshoz fél liter csirkealaplét felére forraltam és hozzáadtam a leszűrt bárányszaftot. Hagytam forrni 2-3 percig, majd liszttel mártás állagúvá sűrítettem.
Terítettem és ettünk.

Ahogy gondoltam, a ‘hosszú’ kirándulás miatt, a husi kicsit kiszáradt, de még így is élvezhető volt a csodás íze és omlós, puha állaga. A mártás is fantasztikus lett.
Mindezt egy 2008-as francia vörösborral kísértük.

Ezek a boldog vasárnapok, amiket mindig annyira élvezek!