Néhány hete írtam egy cikket a helyi piacról. A vásárlás után főztem egy aránylag gyors ebédet, amiben a főszereplő a kacsamell volt. Főzés közben Zsoltinak meséltem a kacsamell elkészítési módjait, amit aztán érdeklődéssel hallgatott, így megfordult a fejemben, hogy mindezt le is írhatnám, mert ha őt érdekli, valószínűleg másokat is fog. A cikk után valóban többen kértétek az elkészítési módját, úgyhogy a saját tapasztalataim alapján összeszedtem néhány dolgot a kacsamell sütéséről.
Mutatok néhány desszertet az étterem épp aktuális kínálatából.
A tiramisura már bátran lehet mondani, hogy klasszikus desszertnek számít mindenhol, pont ezért rengeteg helyen szerepel az étlapon. Amikor pedig megrendeljük, reménykedünk benne, hogy a jobbik fajta kerül elénk és nem valami kommersz vacak. Ha az ember valahol egy kiemelkedően jóba szalad bele azt garantáltan meg fogja jegyezni.
A tányéron tejpüré van, karamellizált körte (kompótként van megfőzve), a kakaós tiramisu a maga klasszikus formájában, kávé "kaviár" (a fekete tányér, de főleg a kapkodva készített fotó miatt ez nem látszik olyan jól), cukor cilinder sós karamell habbal megtöltve és karamelles tejfagyi (dulce de latte).
Múlt héten Zsolti felfedezte, hogy tőlünk nem messze minden vasárnap az egyik iskola udvarában termelői piacot tartanak. Készpénz és fényképezőgép nélkül el is sétáltunk terepszemlét tartani és nézelődni. A bejárat mellett rögtön egy halas pult volt és igazából már ott tátva maradt a szám, mert olyan szezonális halakat lehetett kapni, amiket mi használunk az étteremben. Előttünk két öreg néni sétált be a kapun, akik szó szerint ámuldoztak, hogy ez a piac mennyire klassz. Én azt sem tudtam, hogy hova nézzek, mert az első benyomásom nekem is ez volt. Minden standnál barátságos termelők voltak, akik szívesen elcsevegtek az emberekkel és meséltek az épp szezonális árujukról vagy éppen kóstoltattak valamit. A kedvencem az egyik sajt pultos lett: magas, vékony fickó volt, köldökig érő szakállal, aki büszkén és bőkezűen osztogatta a kóstolót a 3 napos (bébi), 1 hónapos (tinédzser) és 6 hónapos (öreg) sajtokból miközben biztatott mindenkit, hogy ilyen sorrendben egymás után kóstoljuk meg, mert így érdemes összehasonlítani őket. Egy másik sajtos pultnál pedig volt fénykép a kecskékről is a sajtok mellett. Csak, hogy tudjuk, hogy honnan/kitől van. Lehetett még kapni kenyeret, zöldséget, friss tésztát, lekvárokat, chutney-kat, mézet, friss tejet, mindenféle különleges húsárut (bölény burgertől kezdve a fürjön, vad húsokon, marhán keresztül a bárányig mindent) és persze frissen sülteket is, ha valaki épp megéhezne: kolbászos szendvicset, egyszerű burgereket vagy épp vasárnapi sülteket.A piac nem kifejezetten "bio", de a termelők nagy része ilyen árukat kínál és a húsok többségének a címkéjén is az volt, hogy szabadon tartott állatoktól származik (free range). Itthon megtaláltam a hivatalos honlapot is, az árusok listájával. Meglepődtem, hogy nekik ilyen is van és megállapítottam, hogy ez milyen praktikus. 2012-ben az év legjobb termelői piacának választották.
Ma vissza is mentünk, ezúttal felkészültebben, továbbra is nagyon tetszett és nagyon jó volt azt is látni, hogy a környéken van igény rá, mert bizony vásárlókból sem volt hiány.
Az idei nyarunk főleg azzal telt, hogy próbáltuk megtalálni a számunkra megfelelő lakást Londonban. Ez járt rengeteg telefonálással és átlag 2 lakás megtekintésével hetente, ami persze magával vonzott sok metrón és vonaton eltöltött időt. A magyarországi 3 héten kívül az egész stresszes és rohanós volt, úgyhogy amikor megtaláltuk az ideális lakást, ami majdnem minden szempontból jó volt, nagy volt az öröm. Utána futkoshattunk a referenciák és a költözés dolgai miatt. Beköltözés után pedig még hetekig dobozok voltak mindenhol és listánk volt arról, hogy mi az, amit még meg kell venni, el kell intézni és a többi. Kb. 5 hét után végeztünk mindennel és igazán elégedettek voltunk magunkkal és a munkákkal, mert a lakás valóban nagyon otthonos lett.
Ennyi idő után már épp ideje volt a konyhába is beszabadulni és szendvicseken kívül mást is készíteni.
Egyetlen nagy hátránya ennek a lakásnak az, hogy a konyha elég kicsi. Amúgy én ennek az egész költözésnek úgy indultam neki, hogy “nagyobb konyhát szeretnék”, de elég hamar rájöttem, hogy a “nagyobb konyhás” lakások bérleti díja is “nagyobb”, ami garantáltan nem fér bele a mi költségvetésünkbe. Legalábbis még nem… Szóval kompromisszumot kellett kötni valahogy, ami nem is volt olyan nagyon nehéz, tekintve, hogy a lakás egyéb adottságai viszont jók.
A konyha mérete ellenére kihoztuk belőle a legtöbbet, és még az anyukám által küldött 16 részes edény készlet is elfért benne. Meg aztán lett egy étkezőasztalunk a nappaliban. Így azért ki lehet majd bírni.
Annak ellenére, hogy megvan az évek óta jól bevált kenyér receptem, mindig nyitott vagyok arra, hogy újakat is kipróbáljak. Ezúttal mindent teljesen máshogy csináltam, mint eddig, ezért várhatóan a végeredmény is teljesen másmilyen lett. Annyira jól sikerült, hogy gyakorlatilag felülmúlta az összes eddigi otthoni kenyeremet, pedig azok sem voltak rosszak, sőt!
Hozzávalók:
- 1300 g fehér kenyér liszt
- 860 g víz
- 30 g só
- 1 csomag (7 g) száraz élesztő (7 g száraz élesztő = 50 g friss élesztő)
- 1 kiskanál méz
- 100 g kevert magvas liszt
Múlt hétvégén (okt. 18-20) Londonban először került megrendezésre a világ legnagyobb csokis kiállítása. Legalábbis a rendezők szerint a legnagyobb, mert hogy ott volt mindenki, aki ebben a szakmában számít.
Minket amúgy sem kellett győzködni, hogy elmenjünk-e vagy sem, így szombat ebédidőtájban mi is kinéztünk remélve, hogy akkor talán még nincs olyan nagy tolongás. (Amúgy tavaly ugyanezekben a csarnokokban rendezték meg a BBC Good Food Show-t is.)
Mondanám, hogy „gyors kaja”, de akkor mindenki a Mcdonalds, KFC, Burger King vonalra gondolna, meg azt is mondanám, hogy „street food”, de az az igazság, hogy már marhán unom, hogy minden olyan kajára rá kell mondani, hogy „street food”, amit 20 perc alatt képesek vagyunk megenni.
Olyan helyeket gyűjtöttem össze ahová Zsoltival spontán beugrottunk enni. Ezúttal nem akartunk sem sok időt, sem sok pénzt elkölteni, de azért mégis valami finomra vágytunk.
Az angol karácsonyi hagyományokról tavaly írtam egy hosszabb cikket, amiben azt is megemlítettem, hogy a családi ebéd desszertje “a híres karácsonyi puding, amit ha valaki rendesen elkészít, akkor már hetekkel karácsony előtt összeálllítja”. (Még több információt róla ide kattintva találtok.)
A szeptember 25-e bőven megfelel ennek az elvárásnak. Az étteremben évek óta minden decemberben opcionális desszert és mivel több száz kell belőle és mivel hetekig kell “érlelni” nem lehet csak úgy pik-pak összerakni.
A dolog úgy nézett ki, hogy a főcukrász közölte, hogy én és egy másik srác csináljuk meg őket szeptember 25-én. Azért akkor, mert ő már 3-szor csinálta, szemmel tud tartani minket és azt, hogy minden rendben legyen. (Ő azóta már nem dolgozik nálunk.)
Úgy kezdtük, hogy a fagyasztót kihúztuk a pult alól, a teteje lett a munkafelületünk és elkezdtünk kimérni mindent, kétszer. Mivel óriási mennyiséget csináltunk muszáj volt mindennek rendben lennie és több szem többet lát alapon egyszer kimértem én a dolgokat és egyszer a kollégám. Ha minden egyezett, akkor ment bele a konténerbe.
Ez a méricskélés aztán órákig tartott, meg aztán az elején mi is tök mókásnak tartottuk és elkezdtünk karácsonyi dalokat énekelni, meg persze arról beszélni, hogy kinél hogy telik a karácsony és kinek a nagyija csinálja a legjobb karácsonyi pudingot…
Majd mindenki fényképeket csinált rólunk, mert úgy tele voltunk pakolva zsemlemorzsával és mazsolával és az egész teremnek narancshéj illata volt és azt kérdezgették, hogy mit csinálunk annyira. Karácsonyi pudingot, 90 nap karácsonyig, mi mást?
Szeptemberben volt a blog 2 éves, ennek kapcsán gondoltam szólok néhány szót arról, hogy miért kezdtem el írni és hogy miért pont “Vajas Kenyér” lett a neve.
Gyerekkorom óta tudom, hogy szakács szeretnék lenni, nálam a pályaválasztás korán eldöntött dolog volt, amiben anyu soha nem hátráltatott (és később Zsolti sem). Azt is tudtam, hogy jó éttermekben szeretnék dolgozni, szóval a szándék és az ambíciók a szakmához megvoltak.
Még suliba jártam amikor elkezdtem olvasni a Bűvös Szakácsot, ami aztán lenyűgözött. Megmutatta azt a világot amiben dolgozni szerettem volna és rámutatott arra, hogy erre 2008-ban Magyarországon mennyire nem volt lehetőség.
