Sok mindent lehet mondani a magyar szakács oktatásra, de azt nem, hogy nem tanítottak meg minket normálisan rizst főzni. Bár az is igaz, hogy ezzel a japánok nem értenének egyet, de a dolognak ezt a részét most hagyjuk.
Az ember azt gondolná, hogy ez egy egyszerű művelet. Kevés olajban felmelegítjük, felöntjük másfélszer annyi forró vízzel, sózzuk, lassú tűzön időnként kevergetve készre főzzük. Az eredmény puha, pergős, finom rizs lesz.
Anya nekem mindig azt mondja, hogy ő nem tud fazékban így rizst főzni. Ő mindig kuktában készíti, mert azt szokta meg.
Zsolti pedig mindig ragacsosra csinálja itthon, mert ő azt szereti.
Amikor elkezdtem Angliában szakácsként dolgozni, láttam a kollégáimat úgy főzni rizst, mint tésztát, de ezt én a barbárság kategóriába soroltam. Azt is láttam, hogy gőzös 100 fokos sütőben tálcákon készítik. Ezt inkább modern dolognak tartottam, végül is ha jó lesz az eredmény, akkor miért ne csinálhatnák így is? Egyszer próbálkoztam ezzel a megoldással, de valami ritka sz.r lett a végeredmény, aminek a vége az lett, hogy elkezdtek piszkálni azzal, hogy még rizst főzni sem tudok. Ez a gőzös sütőben megoldás valóban nem feküdt, úgyhogy megfogadtam, hogy én ezentúl inkább maradnék a hagyományos, jól bevált módszernél.
Itteni éttermekben rizst csak a személyzetnek főztünk mindig. Múltkor a kollégám kitalálta, hogy csináljunk zöldséges pirított rizst (fried rice) a személyzetnek. Mondta, hogy főzzem meg reggel, kiszárítjuk a hűtőben és akkor szuper személyzetis vacsoránk lesz. Az volt a baj, hogy az egész reggel kaotikus volt, mert megint olyan 9.30 körül szólt a főnök mindenkinek, hogy ő igazából szeretné kicserélni a heti ajánlatot ebédre. (Erről majd később még mesélek.) Szóval a rizs főzés a szervizre való kapkodás miatt elmaradt. Délben szóltam az egyik commis-nak, hogy főzzön meg adagot a személyzetnek. Persze ő is rögtön a gőzös sütőt választotta, majd amikor látta, hogy nincs hely benne, kérdezte, hogy mit csináljon. Abban a pillanatban annyi bajom volt, hogy majdnem mondtam neki, hogy nem érdekel, csak főzze meg valahogy, de végül csak azt mondtam, hogy “főzd meg úgy, mint a tésztát”. Eszembe sem jutott, hogy akár el is ronthatja, mert úgy voltam vele, hogy ezt csak nem lehet. Fél óra múlva jön, hogy megfőzte és berakta a hűtőbe. Remek, ez is megvan.
Fél kettőkor jön oda hozzám a kollégám, hogy a rizs szét van főzve és miért nem én készítettem el, mert ez nem jó. Szóval mentem a hűtőbe, nézem a rizst. Már a látványtól sokkot kaptam. Az íze meg… Ha ti ettetek vacak rizst, akkor ez még egy fokkal rosszabb volt attól. És ezzel nagyon diplomatikus voltam. Mondtam a commis-nak, hogy diszkréten tüntesse el és csinálok egy másikat, mert én ezzel nem égetem magam a személyzet előtt.
Szerviz közepén főztem másikat. Mondtam a kollégámnak utána, hogy kész van. Nézte megint, azt mondta, hogy pont ilyen kell a kajához, nagyon jó. Röhög, hogy képes voltam másikat készíteni, majd megkérdezte, hogy hogyan csináltam. Elmondom neki, azt mondja ez nagyon bonyolult, legközelebb inkább csináljam a sütőben, mert az egyszerűbb vagy főzzem ki vízben, mint a tésztát. Aha, ezt inkább hagyjuk…
Első osztályú személyzetis kaja lett belőle.
A commis amúgy az itteni Le Cordon Bleu szakács iskolába jár, de egy adag rizs főzés a személyzetnek gondot okozott neki.
A tanulság az, hogy jó rizst főzni igenis bonyolult.