Az elmúlt egy év sous chef-ként

Minden évben legalább kétszer megfordul a fejemben, hogy pályát váltok. Hogy titkárnő, recepciós vagy IT fejlesztő leszek, mert azzal kényelemesen szarrá tudom keresni magam. Ilyenkor kiveszek szabadságot, hazamegyünk, családi közegbe és az egész elmúlik. Eddig semmi nem tudta visszavetni a lelkesedésemet, kipihenten mindig elkezdtem előröl az egészet, a küzdelmet a visszatolás ellen, akár séfekkel, akár munkaközvetítős ügynökökkel, akár egyenrangú kollégákkal. Azt is megfogadtam, hogy most már tudni fogom, hogy mennyit érek és semmilyen körülmények között nem fogom hagyni, hogy önbizalom túltengésben szenvedő férfiak visszanyomjanak mondvacsinált okok miatt.

A mostani munkahelyemmel kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaim. Volt egy ambiciózus főszakács, fiatal, fél évvel idősebb tőlem, volt ez a London szívében lévő bor bár meg egy csillagos nagy név az egész konyhán, mint tanácsadó séf. Az első fél év izgalmas is volt, hogy hogyan változott meg az egész hely koncepciója, hogyan építették fel a kaját, a konyhát, a marketinget, a nevet. Majd a főszakács elkezdett idegbajoskodni, mindent egyedül csinálni, annak ellenére, hogy felküzdöttem magam sous chef pozícióba, amit a főnökség és a tanácsadó séfünk is jóváhagyott, pont leszarta, hogy kommunikáljon velem a napi konyhai dolgokról, menüről, rendelésekről.

Novemberben a főszakács kivett két szabadnapot. Sikerült a két legforgalmasabb napot választania, amikor a tűzhelyünk is úgy döntött, hogy megszűnik működni. Az, hogy életem egyik legszarabb szervize volt telt házzal, tűzhely nélkül, nem újság. (A vaslapos ment tönkre, úgyhogy maradt 3 gázrózsánk főzni.) Túléltük az ebédet, persze minden asztal panaszkodott. Délután a tulaj bejött a konyhára megkérdezi, hogy mi kell ahhoz, hogy az esti teltházat is meg tudjuk csinálni. Csípőből rávágtam, hogy két indukciós lap, a többit megoldjuk. Meg is oldottuk. Amikor a főszakács visszajött mondtam neki, hogy rossz a tűzhely, de van két indukciós lapunk, azokkal meg lehet csinálni mindent ugyanannyi idő alatt. Közölte, hogy azok szarok, ő ezekkel nem dolgozik és amúgy sincs a tűzhelynek semmi baja, mert ő begyújtotta. Azt gondoltam, hogy “jó, ahogy gondolod, de ha szerviz közepén majd elalszik és nem gyullad be megint, akkor remélem nem engem fogsz hibáztatni.” Mert ő olyan fasz, hogy úgyis jobban tudja, mint én, a tűzhely persze megadta magát megint, így egy hasonlóan szar ebéd szervizt végigszenvedett, üvöltözve mindenkivel, mint mi tegnap. A semmiért, hozzáteszem. Pár héttel később kibaszta a kukába a kettő jól működő indukciós lapot mondván azok szarok. No komment.

A karácsonyi időszakban rengeteg munkánk volt, ezzel arányosan mindenki másnak is az étteremben. A főszakács fizikailag nekiment (pofonvágta és megrángatta az ingét) az egyik felszolgálónak azért, mert nem polírozta ki a tányérokat. A srác szerviz közepén fogta a cuccát, közölte, hogy “FUCK OFF” és kisétált. A főszakács maradt, elnézték neki.

Januárban elment egy hét szabira. Nála ez nagy szó. Na most, ha a főszakács nem áll ki az emberei előtt a sous chef-je mellett, akkor lehetsz te akármilyen tökös meg nagyszerű, senki nem fog elfogadni, mindenki azt fogja gondolni, hogy ő felel az egészért. A kollégáim arrogáns, nem törődöm, laza, nagyképű, én-vagyok-a-király és az én-tudom-hogy-mit-hogyan-kell-jobban-mint-te mentalitásuktól falnak mentem. Nem vagyok híve az üvöltözésnek, de ha a főszakácsom ennyire gyökér, hogy nem áll ki mellettem és a konyhája mellett, hát akkor, én megcsinálom magamért. Van az a pont, amikor nincs más lehetőség, és itt nem volt. Úgyhogy nekik mentem, szavakkal. És pont leszartam, hogy mindkettő kétszer akkora, mint én és mély hangjuk van. Addig ment a vita, állatok módjára, amíg felfogadták, hogy én vagyok a főnök és ez nem vita tárgya. Én győztem.

Januárban volt egy nagy megbeszélés a főszakács és a főnökség között. Állítólag lebaszták a stílusa meg a viselkedése miatt. Utána 3 napig nem jött be dolgozni. Ott hagyott egy jó szakáccsal, meg egy olyannal, aki még főzni sem tud, alapokat sem. Mindezt úgy, hogy normálisan 5-en vagyunk a konyhán. Újabb teltházas szerviz volt, behívtunk dolgozni egy másik srácot. A főszakácsunk gyakorlatilag három napra eltűnt, mert azt egyikünk sem tudta, hogy visszajön-e. A telefont nem vette fel senkinek, az sms-ekre pedig nem reagált. Ha szóltunk neki este, hogy kell ez vagy az, azt megrendelte nekünk más szállítótól rosszabb minőségben, mint amit mi általában használtunk. A csúcspont ott volt, hogy én szombaton sirloin-ért mentem hentes boltba, majd egy 5,5 kg-os húsdarabot cipeltem keresztül a belvároson, a szmogon és a turistákon keresztül, hogy legalább legyen valami az étlapon. Kihoztam magamból a legjobbat, a kollégáim pedig minden pisszenés nélkül elfogadták, amit mondtam nekik. Rekord mennyiségű vendéget csináltunk azon a hétvégén, és elvittem a konyhát, meghoztam a döntéseket úgy, hogy abból a konyhai költségvetésnek hiánya nem volt és minden vendég elégedetten távozott. Mást egy ilyen szituációból nem lehetett kihozni. Aztán elmentem egy hétre szabadságra úgy, hogy nem tudtam, hogy mi vár majd, ha visszamegyek.
Az volt, hogy megkérdeztem tőle, hogy ez most mi volt és miért kellett? Bocsánatot kért, őszintén. (Majd ha ráérek megsajnálom.) Aztán mondta, hogy annyira szar volt az a megbeszélés, hogy egyáltalán nem akart bejönni dolgozni. (Mi vagy te, egy taknyos kölyök? Az apád faszát, hogy úgy gondolod, hogy ezt megteheted.) Majd közölte velem, hogy akkor ő most átrakna engem köret pályára és akkor utána szószosra, mert ha ezeket is tudom, akkor majd sokkal jobban tudom irányítani a konyhát. Ez a kijelentése engem annyira sokkolt, hogy köpni, nyelni nem tudtam. Pedig azt kellett volna mondanom neki, hogy de bakker 3 napig egyedül vittem a konyhát, rekord mennyiségű vendéggel és bevétellel úgy, hogy mindenki elégedetten távozott és azt gondolod, hogy az a megoldás, hogy lefokozol és visszatolsz a sarokba? Ordítani tudtam volna, de úgy gondolta, hogy ez a megoldás. És azzal arányosan, hogy engem a hátsó sarokba állított az angol kollégámat, akinek fele annyi tapasztalata sincs a konyhán mint nekem, elkezdte előre tolni. És itt volt az a pont, hogy elkezdtem úgy alakítani a dolgaimat, hogy a megfelelő pillanatban jöjjek el és hagyjam úgy ott, mint macskát szarni. Mert ez a fickó még azt sem érdemli meg, hogy a nyálamat ráterítsem.

A főszakács a két szerviz közötti szüneteket a pub-ban töltötte. Nála ez minimum 3 pint (1,5 l) sört jelentett. Volt egy olasz srác a konyhán, köret pályán. Aznap többet ivott, mint szokott és minden hülyeségért, jogtalanul is előszedte az olaszt, majd hozzávágott egy tányér kaját. A srác másnap nem jött be dolgozni. Nem fogjátok elhinni, de még ezt is elnézték a főszakácsnak.

Volt egy másik, angol srác, köret pályán, akihez a séf az 5 tányérnyi kaját egy tálcán csak azért nem vágta hozzá, mert kettőjük között álltam. Úgyhogy a falnak ment minden, mert ő elvesztette a türelmét és kiakadt. Utána a tányérokat kifizette a főszakács, majd a kaját (eladási áron) kifizettette a sráccal. Következő szombaton pedig szerviz közepén kirúgta a csávót. Ezt legalább már nyugodtan, mert a csávó tényleg reménytelen volt. De az, hogy valaki szar szakács az még nem indok arra, hogy egy öt fős asztal kitálalt kajáját a falhoz vágja.

Az egyetlen ok, amiért én még nem hagytam ott az az volt, hogy az egyik tulaj, konkrétan a cégigazgató, elkapott egy beszélgetésre és megkérdezte, hogy mik a terveim. Mondtam neki, hogy el akarok menni a főszakácsunk mentalitása miatt, hogy nem becsül meg, hogy egy 21 éves taknyos faszt előrébb helyez, mint engem, hogy fizetés emelést úgy kaptam, hogy a főnökség közölte vele, hogy adnak és kész, és ebbe a főszakácsnak nincs beleszólása, hogy arra nem volt képes, hogy ezt elmondja és egyáltalán nem ez a módja annak, ahogy egy konyhát vezetni kellene. Megkért, hogy maradjak még egy kicsit tovább, nem miatta, hanem mert változások lesznek. Ebbe csak azért mentem bele, mert nyár közepén amúgy is eljönnék, addig pedig fizetnek normálisan.

Én egy nagyon jó ember vagyok, belőlem irtó nehéz kiölni egy másik ember iránti szeretet. A főszakácsunknak sikerült. De szerintem ő az egyetlen. Azzal, amikor véletlenül kihallgattam egy megbeszélést közte és egy próbanapos srác között. Úgy beszélt rólam, mintha egy suliból kiszabadult kis suttyó tanuló lennék, akinek ehhez a szakmához semmi köze egy vadidegen lehetséges kollégám előtt. Úgy sétáltam ki a teremből büszkén, felszegett fejjel, hogy lásson, hogy tudja hogy én ezt a kibaszott beszélgetést végighallgattam. Én azóta nem beszéltem vele, nem szóltam hozzá, azt csináltam, amit mond és ha neki az kell, hogy a haverja vigye a konyhát, hát akkor csinálják ők ketten. Leszarom. A napjaim úgyis meg vannak számlálva.

Persze, hogy fájt. Mintha egy kést szúrtak volna belém többször, majd azt körbeforgatták volna 10-szer minden sebben egymás után. Szombat este elmentünk bulizni a felszolgálókkal. Ők nem akartak, én igen. Megcsináltam a bulit, mintha semmi bajom nem lenne, pedig azok a sebek véreztek.
Másnap már csak az járt a fejemben (másnaposság), hogy elmehet az összes önimádó fasz a gecibe, én ezt a szakmát akkor sem fogom feladni.