Néhány hónapja az egyik kollégám kitalálta, hogy ha a konyhai brigádnak is van kedve, menjünk el vacsorázni a Dinner by HB-ba (London) közösen. Az ötlet jó volt, de mivel elég sokan vagyunk a dolog ettől jóval több szervezést igényelt.
Hosszas kérdezősködés után végül meglett a létszám, szóltunk a főnökeinknek is, hogy szeretnénk menni, és végül meglett az időpont is 2 hónappal előre. A senior sous chef jött velünk, úgyhogy az egész foglalást főleg ő intézte, azaz egy asztalt 12 főre szeptember 2-án este 8 órára.

Februárban már voltam ott sztázsolni (első rész, második rész), tudtam, hogy milyen a konyha és a stílus. Elegáns, menő, olyan igazi londoni puccos hely. HB neve pedig csak hab a tortán. Amint meglett az időpont, azonnal azon kezdtem gondolkodni, hogy mit vegyek fel. Büszkén meséltem a kollégáimnak 4 héttel a vacsi előtt, hogy megvan a ruhám. Erre azt mondták, hogy addig még van egy hónap és nem vagyok normális. (Zsolti otthon ugyanezt mondta.) Hozzáteszem, hogy én voltam az egyetlen lány a 12 fős brigádban, úgyhogy ki kellett tennem magamért.

Az időpont előtt 3 nappal a szabadnapomon már nagyon be voltam zsongva, úgyhogy kivasaltam a ruhámat, ami egy bokáig érő sötétlila testhezálló darab volt, a bal lábán comközépig felvágva. A cipőkeresést egy héttel korábban feladtam, mert nem találtam semmit, de aznap amúgy is ki kellett mennem a városba és ha már arra járok, benéztem egy-két üzletbe is, hátha…, bár sok reményt nem fűztem ahhoz, hogy új cipőm is lesz.
De lett. Az egyik üzletben megláttam egy ezüstszínű csillogó tűsarkút. Felpróbáltam, jó volt, megvettem. Azonnal. Hozzá táskát is egy másik üzletben. Gyarló az ember! Egy ilyen vacsora szórakozás és szórakoztatás is az evés mellett, amihez a megjelenés ugyanúgy hozzátartozik, szerintem. :)

Vasárnap este épp csak annyi időm volt munka után, hogy elkészüljek, aztán rohantam is a vonathoz. A “rohantam” kifejezés lehet egy kicsit túlzás, mert a lakásból kilépve majdnem hasraestem. Ennyit a tűsarkakról. De az este hátralévő részében a tipegéssel nem volt gond. :)

Pont nyolcra értünk a hotel elé, úgyhogy egy percet sem késtünk, a többiek már a bárban iszogattak és vártak minket. Az asztalunk az étterem különtermében volt. Meglepődtem, hogy oda ültettek le minket, mert az utolsó információm az volt, hogy azért a kaján felül külön kellene fizetnünk és az túl sok lenne. De úgy tűnt, hogy felár nélkül megvacsorázhatunk ott. A teremben egyébként sötétpiros tapéta volt és nem túl erős, de azért hangulatos világítás. Az ajtó szinte mindig csukva volt, az étterem zajából alig hallottunk valamit, mi viszont tudtunk normálisan, ordítozás nélkül beszélgetni.

Az asztal terítését nem vitték túlzásba, szerény, de mégis elegáns volt. Mindannyiunk előtt elhelyeztek egy fekte dobozt, amit örömmel nyitottunk ki, amint lehetett. Ebben volt benne a menünk összetekerve egy fém gyűrűvel összefogatva. (Ezt mindenki hazavihette.)
8 ételt soroltak fel rajta, alattuk röviden a történettel, ebből 4 fogást választhattunk.

A menü nézegetése közben üdvözölt minket az üzletvezető hölgy is, majd a fő sommelier is megjelent arról érdeklődve, hogy fehér vagy rosé pezsgőt szeretnénk-e üdvözlésképpen. A SSC elutasítóan közölte, hogy nem akarunk pinket. :) Ez az étterem ajándéka volt. A pezsgő kitöltése közben megérkezett az asztalra a friss kenyér is az enyhén sózott vajjal. Néhány perc múlva azon kaptam magunkat, hogy beszélgetés közben mindannyian vajas kenyeret eszünk hozzá pedig Moet and Chandon pezsgőt kortyolgatunk.
A rendelések után megbeszéltük azt is, hogy ki mit szeretne inni. 7-en boroztunk, a többiek pedig valamilyen más italt választottak kísérőül. Mi rendeltünk egy fehér- és egy vörösbort a menühöz. A fehérből aztán kértünk még egyet, mert úgy éreztük, hogy elfér. :)

Az én első fogásom a “Salamugundy” volt. Ez pirított csirkeosztriga, krémes csontvelő, blansírozott, majd pirított feketegyökér és saláta levelek voltak enyhén tormás szósszal meglocsolva. Az egész tányérnak egyébként enyén balzsamecetes illata volt. Semmi nem lógott ki az ízek közül és semmi nem hiányzott róla.

Amikor megkaptuk a tányérokat az egész teremre csend borult. Az evés csendje. (Ez aztán az összes fogást követte.) A tányérjaink kivétel nélkül üresek voltak, annyira, hogy néhányan kenyérrel kitunkolták még azt is, ami rajta maradt volna. :)
A másik előétel a homár volt uborka levessel. Erről nem csináltam képet, nem is kóstoltam meg, de akik ezt ették azt mondták, hogy az ételsor legjobbja volt.

A második fogásom a szénával füstölt makréla volt, savanyított citrommal, és enyhén mustáros dresszinggel az alján. Elegáns fogás, a makréla puha, íze kifinomult, engem egy nagyon jó sushira emlékeztetett. A savanyított citrom pedig Heston egyik kedvence, nálunk is volt étlapon korábban. Ehhez a fogáshoz ettem kenyeret is, szerintem kellett hozzá.

A csapat nagy része azonban a “Meat Fruit”-ot (Hús Gyümölcs) választotta. De ezt én már kóstoltam a Kacsában is, nálunk is volt étlapon másmilyen formában és amikor itt sztázsoltam, ettem belőle hármat. Ezúttal gondoltam kipróbálok valami mást. Azt hiszem a Meat Fruit volt az abszolút sláger és én továbbra is fenntartom, hogy a legjobb májkrém, amit valaha ettem.

Főételnek kacsamellett választottam, ami édesköménnyel és szívvel volt tálalva. A tányérnak ánizsos illata volt. Az édeskömény korrekt volt, de semmi extra, a szív teljesen puha, a kacsamell viszont nem hozta az elvárásokat. A zsír nem volt rendesen kipirítva a tetején, ezért egy kicsit rágós volt, és maga a hús is szívósabb volt a kelleténél. Többen voltunk ezen a véleményen, végül megállapítottuk, hogy ez főleg a kacsa minőségének rovására írható fel. Ennek ellenére mindannyian megettük, a hozzá választott vörösbor, pedig segített az elfogyasztásában.

A másik főétel a rombuszhal volt, erről csináltam képet, de nem kóstoltam meg. A szomszédom azt mondta, hogy remek volt.

A harmadik fogáshoz kaptunk rengeteg extra köretet: (ezek is az étterem ajándékai voltak) párolt répát, sült burgonyát, krumpli pürét, zöldborsót és zöldbabot. Ezekért is odáig voltunk, az utolsó morzsáig mindent elfogyasztottunk. A krumplipüréért pedig midannyian egyenesen odáig voltunk.

És akkor jöttek a desszereteeeeek! :) Én “Tipsy cake”-et kértem (pityókás süti), ami kalácstészta kis gombócokra adagolva, kelesztve, majd egy pizzasütőben kisütve, közben pedig egy rettentő alkoholos szósszal locsolgatva, ami aztán sülés közben redukálódik és eláztatja a tésztát úgy, hogy a belseje krémes, puha és szaftos, míg a teteje ropogós. Hozzá sült ananász jár, amit a látványkonyhán lévő grillen sütnek 6-8 órát, közben füsölt karamellel kenegetik. Meg kell halni ezért a desszertért. Minden nap ettem, amíg ott sztázsoltam, de egyszerűen még mindig nem tudtam betelni vele, annyira jó.

A másik desszert a Taffety tart volt. Ezt kétszer ettem a Kacsában. A domináló íz benne a rózsavíz, amiért nem vagyok oda, úgyhogy számomra a választás egyértelmű volt. Az alján egy réteg arlette van (ropogós, karamellizált leveles tészta) majd karamellizált alma, még egy réteg arlette, rózsavizes krém, arlette a tetején, ami aztán megvan szórva karamellizált édesköménymag és ostyalap keverékével. Hozzá jár kandírozott citromhéj, cukrozott rózsalevél, almalébe áztatott édeskömény vékonyra szeletelve és vanília fagyi. Összetett desszert, nagyon finom, de az én kedvencem soha nem lesz a rózsavíz miatt.

A desszertek után megnézhettük a konyhákat. Láttuk a tálaló/látványkonyhát, a cukrászatot és a lenti előkészítőt is. Miután visszaértünk az asztalhoz ránéztem az órára és megdöbbentem, hogy már elmúlt 11. És én még azon gondolkodtam, hogy az éjféli vonatot elérem hazafelé. Haha. Itt azért már mások is mentek volna, úgyhogy elmondták, hogy van még egy meglepetésük a számunkra, ami a híres fagyiskocsi lenne. Ezt kihagyni, lehetetlen!

Megkaptuk a petit fours-ot is, ami earl grey csokikrém köménymagos (shortbread) rudacskával. Fantasztikus volt.

Itt kértük a számlát, mivel a fagyiskocsi megintcsak az étterem ajándéka volt és néhányan már tényleg mentek volna. Mi még maradtunk, megvárni, hogy milyen lesz a fagyis meglepetés és persze a folyékony nitrogénes show is.
A kocsi így nézett ki, a kis tálkákban 4 féle ropogós van, amit aztán a fagyi tetejére tesznek rá, cukrozott tölcsérek, ezeket szintén ott készítik és egy kézzel hajthatós Kenwood konyhai keverőgép.

A dolog úgy nézett ki, hogy a felszolgálónk a tálba beletöltötte a folyékony fagyialapot, elkezdte tekerni a gépet, majd a másik kezével elkezdte beleönteni a folyékony nitrogént. Ez aztán hűvös füsttel betöltötte a termet és lehűtötte a lábunkat.

A fagyi már kész is volt, egy adagból kb. 5-6 gombóc jött ki. A tölcsér alján eperkompót volt, majd a vanília fagyi következett, a tetejére pedig én szárított almás/durrogós cukorkás feltétet kértem. A legkrémesebb fagyi volt, amit valaha ettem, az egyetlen bajom az volt az egésszel, hogy nem lehetett repetázni.

Sajtokról szó sem lehetett, pedig megbeszéltem a szomszédommal, hogy egy sajttálon megosztozunk majd. Sajnos nem fért bele az időbe, fizettünk aztán rohatunk a vonatokhoz.

Ez a hely maga London, imádtam. Zsoltinak mondtam még aznap este, hogy menjünk majd el együtt is. Akkor biztosan nem fogom kihagyni a sajttálat!

Dinner by Heston Blumenthal
Mandarin Oriental Hyde Park
66 Knightsbridge
London
SW1 X7LA