Ez az az étterem, ahova nem terveztünk elmenni az itthoni szabadságunk alatt. Azonban az utazásunk előtt néhány nappal olvastam egy cikket a helyről, ami nagyon tetszett. Írtak a Michelin Bib Gourmand-ról meg, hogy van nagyon jó minőségű rántott hús. Azt is megemlítették, hogy a tulaj korábbi étterme a Lou-Lou volt. Ez nálam megadta az utolsó lökést arra, hogy mégis menjünk.
A Lou-Lou volt az első csúcs gasztronómiai élményem, még akkor voltunk ott vacsorázni, amikor suliba jártam. Az egész este alatt el voltam bűvölve. Megkérdeztük a felszolgálókat, hogy lehetséges-e, hogy megnézzem a konyhát belülről, mert szakácsnak tanulok. Mondták, hogy persze, úgyhogy mentem. Az egész vacsora alatt csak még biztosabb voltam benne, hogy ezt akarom majd csinálni.
Szóval mentünk a Speiz-ba, foglaltunk asztalt 2012. április 5-re 15.00-ra. Itt szieszta nincs, déltől egészen estig elérhető a konyha.
Amikor beléptünk udvariasan üdvözöltek minket és felajánlottak két asztalt. Egyet az étteremben egy másikat pedig a bár mellett kihangsúlyozva, hogy az egy picike asztal. A bár mellettit választottuk, mert nem volt kedvünk a megterített étteremben kettesben ücsörögni. A személyzet többször felajánlotta, hogy átülhetünk egy másik, jobb asztalhoz, mert ott a vendégek már amúgy is fizetnek és mennek nem sokára. De mi maradtunk, mert semmi bajunk nem volt azzal az asztallal.
A rendelések után (3 fogást ettünk) kaptunk egy kosárban kenyeret. Ez igazából bagett volt, az a fajta, ami nyersen le van fagyasztva és készre kell sütni 10-15 perc alatt. Nem nagy minőség, ráadásul nem is frissen volt sütve és vaj sem járt hozzá.
Libamájat kértünk előételnek, mondtuk, hogy megosztozunk rajta. A konyha figyelmes volt, mert annak ellenére, hogy nem kértük, ketté tálalták. A gyümölcskenyér, a körtekompót, a kávéhab és a libamáj szépen kiegészítették egymást, nekem nagyon ízlett, remek párosítás. A kávéhab desszertnek is elmenne, az állaga selymes volt; a libamájon pedig egy kis mandula ízt is felfedeztünk.
Főételnek én brassóit kértem, ezer éve nem ettem. Felhívták a figyelmemet rá, hogy ez nem egy szokványos brassói. Annál jobb, kíváncsian vártam. Nagyon ötletesen volt tálalva, a hús omlós és puha, tökéletesen volt fűszerezve, a köret hozzá szintén. Az én ízlésemnek lehetett volna kicsit fokhagymásabb, de gondolom nem akarják elijeszteni a turistákat. A pecsenyelé viszont gyanús volt. Túlságosan ragadt és sűrű volt. Megkérdeztem, hogy hogyan készítik, mire csak azt a választ kaptam, hogy “Hát ez egy hosszú folyamat, ahogy készítik és tálaláskor meglocsolják vele a tányért.” Úgy látom, érzékeny témára tapintottam; nem kérdezősködtem tovább.
Zsolti bécsi borjúszeletet kért bajor burgonyasalátával. Lássuk milyen az a híres rántott hús! A tányérról lelógott, mosolyogtunk is rajta. A burgonyasalátába rögtön belekóstoltam; remek volt, olyan, amilyennek lennie kell. A hús viszont csalódást okozott. Hajszálvékonyra volt klopfolva, túl volt sütve és száraz volt. Ilyet bármelyik másik étteremben is lehet kapni.
A desszerteket még az elején megrendeltük. A főételek leszedése után szinte rögtön hozták is őket. Én crème brulée-t kértem, mert izgalmasan hangzott az édesgyökérrel, gyömbérrel, kardamommal. Nem volt túl szép látvány, amikor kihozzák. Egyenetlenül volt karamellizálva a cukor rajta, a közepe égett, a szélén pedig cukornak még nyoma sem volt. Amikor megkóstoltam, semmi fűszeres ízt nem éreztem, csak a vaníliát. Ami nem lett volna baj, de akkor miért úgy volt az étlapon? Az állaga a selymesség helyett darabos volt. Vagy túl magas hőmérsékleten készítették, vagy túlsütötték, vagy mindkettő. Kár volt érte. Az égett cukor tetőt ott hagytam, a többit megettem.
Zsolti mákos almatortát kért fagyival. Le voltam döbbenve, hogy a fagyit (ami igazából sorbet) hogyan tálalták. Mármint a formája, és én már a szebbik felét fotóztam. A mákos almatortának jobb volt a hangzása mint az íze. Ha nem lett volna hűtő hideg, kellemesebb íze lett volna. A sorbet viszont pazar volt, leszámítva a tálalást.
A szerviz figyelmes volt, a hely kellemes, de nem akkora gasztro élmény, mint amire én számítottam, ráadásul szerintem (ár/érték arányban is) borzasztó drága.
Vár: a Speiz
1014, Budapest
Hess András tér 6.