A Waterside Inn Bray másik 3 Michelin csillagos étterme. 2 éve, amióta a környéken lakom és dolgozom, sokat hallottam már róla.
Mikor ide költöztünk sokat nem tudtam a környékről, sem erről az elegáns francia helyről. A munka keresést úgy kezdtem, hogy a jobb éttermekbe bementem és ott hagytam az önéletrajzomat azzal a szöveggel, hogy szakács vagyok és munkát keresek. Az éttermeket egy helyi besorolás alapján válaszottam ki. Ez a rendszer rozettákat ad, amikből maximum 5-öt lehet kapni. Amikor a Waterside Inn elé értünk mondtam Zsoltinak, hogy ide nem akarok bemenni, mert ez túl elegáns. Erre közölte, hogy ne nyavalyogjak, hanem menjek be, úgysincs veszteni valóm. Bementem, mindenki elegáns, de nagyon udvarias volt. Hazaérve a neten rákerestem a helyre, gyorsan meg is találtam, majd a szemem megakadt azon a ponton, hogy “25 éve 3 Michelin csillagos Waterside Inn”. És én ide mentem be! Mondanom sem kell, hogy nem hívtak vissza, és gondolom az önéletrajzom a kukában végezte még aznap. Sebaj, ez 2 éve volt, kétlem, hogy emlékeznének rám.
Az asztalfoglalásunk előtt megkérdeztem a kollégáimat, hogy ők voltak-e már ott és, hogy mit gondolnak.
A főszakácsunk azt mondta, hogy csak a név miatt (Roux) van 3 csillagjuk, de ha ugyanez a hely, ugynezzel a stílussal Londonban lenne, akkor lehet, hogy csak egy lenne. És egyébként is menjünk inkább a Ramsay-hez mert az sokkal jobb. (Ő dolgozott a Royal Hospital Road-on egy ideig, ezért javasolta.)
Az üzletvezető helyettesünk azt mondta, hogy az étlap rettentesen drága (3 fogás kb. 90 font/fő) ezért kóstoló menüt ettek, abban kacsamell volt a főétel krumplipürével és ez 3 csillagnál elég gyenge. Kihangsúlyozta, hogy jó kaja volt, de nem fantasztikus és 3 csillagnál ennyi pénzért az ember többet várna.
Van egy kollégám, aki commis-ként a konyhán dolgozott sokáig. Ő azt mondta, hogy nagyon jó lesz és éhesen menjünk majd. Kérdeztem tőle, hogy milyen a konyhán dolgozni. Azt mondta, hogy meglehetősen stresszes és nagyon sokat kiabálnak és ezt nem sokan bírják, a dolgozók körében hatalmas a pörgés. A legjobb története szerintem az volt, amikor mesélte, hogy emberek jönnek próbanapra, majd mielőtt elmennek a délutáni szünetre hagynak egy cetlit a konyhán a séfnek, hogy ők akkor nem jönnének inkább vissza.
A foglaláson van egy lány nálunk, akinek a barátja évek óta ott dolgozik. Ő is azt mondta, hogy nagyon jó lesz és ha megyünk, akkor szóljunk majd neki mindenképpen. Azt is mondta, hogy a konyha valóban elég stresszes hely, sok a kiabálás és a felesleges nyomás.
A foglalás egyszerű volt, elsőre kaptunk asztalt, március 16-án este 7-kor. Meglehetősen izgatott voltam és azon kattogtam péntek délelőtt, hogy mi a fenét vegyek fel, ugyanis kihangsúlyozták, hogy elegáns ruhában kell menni. Nem akartam semmit venni erre az alkalomra, van elég választék a szekrényemben, de amikor délelőtt kimentem bóklászni a városba, láttam egy cipőt, aminek aztán nem lehetett ellenállni. Sikerült megvásárolnom életem legmagasabb sarkú cipőjét (12,5 cm) fűzöld színben hozzá illő táskával. Ezek után egyértelmű volt, hogy a cipőhöz fogok öltözködni és ilyenkor nincs is jobb választás egy “kis feketénél”.
Az estét úgy kezdtük, hogy elindulás előtt ittunk egy kupica barack pálinkát aperitifként. Ezt még otthonról hoztuk.
Az épületbe belépve egy recepció volt, ahol megkérdezték a nevünket és megkeresték a foglalásos papíron. Meglepődve láttam, hogy az egész kézzel volt írva. Mondták, hogy egy kicsit korán érkeztünk és az étterem még nincs kész, úgyhogy foglaljunk helyet a bárban. Ott kértünk két pohár pezsgőt és koccintottunk, hiszen ünnepeltünk :). A rendelésünket szintén kézzel írták le és úgy hagyták ott a bárpulton. Közben az étlapot is megkaptuk, hogy válasszunk. Szükségünk nem volt rá, hiszen tudtuk, hogy a 7 fogásos menüt fogjuk enni, de azért átlapoztuk. Furcsállottam, hogy nincsenek benne árak. Szóvá is tettem a Zsoltinak, hogy nem látok árakat sehol. Erre ő csodálkozva azt mondta, hogy hol nem látok, hát ott vannak. Na itt volt a trükk. Két külön étlap van és abban, amit a hölgyek kapnak nem tüntettek fel árakat. Hm, nem rossz, ilyet sem láttam még sehol. Leadtuk a rendelésünket és szóltunk, hogy szeretnénk majd sajtokat enni a főétel és a desszert között, feltéve, hogy belénk fér. De ez persze nem volt probléma. A borlapot is átlapoztuk, csak francia boraik voltak, mi egy karakteres fehér mellett dönöttünk, ami a sommelier szerint illett a menühöz.
A rendelések után még mindig a bárban ücsörögtünk és beszélgettünk, amikor kaptunk egy tálat 3 különböző falatkával. Volt rajta egy perecre formázott tésztácska, tempurás hal a kanálban, és tatárbífsztek rácsos burgonyachipsben. Nekem a tatárbífsztek volt a kedvencem. A tányért nyers céklából faragott rózsával és vékonyra szeletelt uborkával díszítették.
Ez után odavezettek az asztalunkhoz. Meglepődtem, hogy mennyire sok minden van rajta. Szép terítés, pont ahogy az iskolában is tanítják, csak hát én nem ehhez vagyok hozzászokva. Heston az összes éttermében törekszik az egyszerűségre és a letisztultságra, itt ennek nyoma sincs.
Miután leültünk rögtön kínálták is a friss, meleg kenyeret. Két féle volt: az egyik magvas buci, a másik pedig egyenes kifli formájú fehér. Mindkettő remek volt, a hozzá adott vajról nem is beszélve. Ilyen krémes vajat még életemben nem ettem. Az étkezés alatt, ha a vaj felét megettük, akkor a felszolgáló rögtön ki is cserélte és újat hozott. Ezt nem értettem, mert szerintem semmi baja nem volt annak az asztalon fent hagyott csak félig elfogyasztott darabkának.
Miven korán érkeztünk készítettem az étteremről is egy képet, miközben még félig üres. Később teljesen megtelt.
A második fogásunk egy másik üdvözlő falat volt. Zöldségleves marhahusival. Ezt az első két fogást az összes vendég megkapja, akármit rendel.
Az általunk válaszott menü a harmadik fogással kezdődött, ami devoni rák volt tengeri sügérrel, gyömbéres répazselével és kaviárral. A répazseléért odáig voltunk, a gyömbér pedig egy kellemes kiegészítése volt a fogásnak. A tényér szélén egy kagylóformájúra sütött fahéjas édeskés piskóta ül (madeleine).
A következő fogás serpenyőben sült libamáj volt, vérnaranccsal és töpörtyűvel. Ez az a klasszikus libamáj és íz, amit mindenki ismer. Tökéletesre van megsütve, szétolvad a szánkban. A vérnarancs tetejére egy vékony réteg cukor volt karamellizálva. A savanykás/édes íz jól kiegészítette a zsíros libamájat.
Két fogás között félszemmel azt figyeltem, hogy a felszolgálók hogyan dolgoznak. Nagyon sokan voltak, és pörögtek rendesen. Az étterem közepén volt az ő asztaluk, ahol a vörösborokat dekantálták és ahol a vajat, a tiszta szalvétát és a fehérborokat tartották.
A következő fogásunk tárkonyos nyelvhal volt, kucsmagombával, borsóval és folyamirák farokkal.
Furcsállottam a fogások sorrendjét. Hal, aztán zsíros nehéz libamáj, aztán megint hal.
A kucsmagomba ízletes és ropogós volt, a borsónak pedig pont olyan íze, mint amit mi is termesztettünk a kertben gyerekkoromban.
Ez után a főétel következett. Én rózsaszín kacsamellett kértem, a Zsolti pedig bárányt. A tányérok elsőre zsúfoltnak tűntek. A kacsabőr ropogósra volt pirítva, a húsa omlós és pont olyanra sütve ahogy én szeretem. Szerintem remek. A köret hozzá leveles tészta, sárgarépa püré és brokkoli.
Zsolti tányérján még több minden volt, mint az enyémen. Bárány, burgonya, spárga, bébirépa, mentás hollandimártás. Igazi férfias adag.
A főételek után hezitáltam, hogy akkor szeretnék-e sajtot enni vagy sem. Ó, Egek annyira szeretem őket, kár lenne kihagyni, viszont kezdek már vészesen tele lenni és még van hátra 2 desszert meg a petit fours. Szerettem volna azt mondani a felszolgálónak, hogy nem, de a kérdésre igennel válaszoltam. Hozzák azokat a sajtokat, muszáj megkóstolnom őket, a többi fogással meg majd csak megbírkózom valahogy. :) Szóval hozták is a sajt trolit, tátva maradt a szám tőle, legalább 30 féle volt rajta.
Legszívesebben mindegyiket megkóstoltam volna, pedig már egyáltalán nem voltam éhes. Végül abban maradtunk, hogy én válogatok magamnak össze néhányat. 4 félét választottam, kétlem, hogy több belénk fért volna. A tényéron volt egy gyengébb ízű puha, egy karakteresebb puha, egy kemény sajt és egy kéksajt.
Mindegyik remek volt, nem tudom elmondani, hogy melyik volt a kedvencem mert mindegyiket imádtam. Kaptunk hozzá kekszeket, vajat, birsalma sajtot, aszalt sárgabaracok és aszalt fügét. És az élmény, hogy a legnagyobb nyüzsgés közepén az étteremben odahozták hozzánk a sajt trolit és egy valaki csak velem és a sajtokkal foglalkozott, felbecsülhetetlen. Ezért nem lehet elég pénzt fizetni.
A következő fogásunk lime szorbé volt bodza szörppel. Nagyon finom volt, a sajtok után frissítőnek éreztük, kész voltunk a desszertekre.
Az első desszertünk Florentine (ropogós, diós, karamell) volt mascarpone krémmel és passió gyümölccsel. A krém nagyon ízlett, viszont a Florentine annyira nem nyerte el a tetszésemet a rágóssága és a picit sötét karamell miatt. Sehol máshol nem kóstoltam még, úgyhogy nem tudom, hogy ilyennek kéne-e lennie valójában. Zsolti odáig volt érte, úgyhogy az enyémet is ő ette meg.
A desszertek között a mosdóba is ellátogattam. Itt is csináltam fényképet, de csak azért, mert giccsesnek találtam. Úgy éreztem, hogy ez nekem már túl sok. A tükör, a fények, a márvány, ez a rózsaszín virágos tapéta; sokkal inkább egy reneszánsz kastélyban éreztem magam, mint egy étterem mosdójában.
Elvileg az utolsó fogásunk a menüből a málna szuflé volt rebarbarbarával. Sem rebarbara, sem szuflé fan nem vagyok, úgyhogy ennek a felét is ott hagytam, amit aztán Zsolti boldogan elpusztított. Szerinte tökéletes volt. Én azonban egy kicsit csalódott voltam, mert egy fő desszertnek kicsit többet vártam, mint egy állati jól sikerült szuflé.
Ez után tele hassal hátradőltem a mögöttem lévő párnákra és elkényelmesedve ücsörögtem kb. 10 másodpercig, amikor az egyik felszolgáló odajött hozzánk és mondta, hogy szeretné ha utána mennénk. Tudja, hogy különleges alkalmat ünnepelünk (a szülinapomat) és van egy meglepetésük a számunkra. Meglepődve néztem Zsoltira, hogy ezt most ő szervezte-e, de ő is ugyanolyan meglepettnek tűnt, mint én. Úgyhogy mentünk a felszolgáló után, vagyis én inkább csak tipegtem a tűsarkakon (egész jól ment). Végül egy kis beüvegezett fűtött lugashoz értünk, ahol meg volt terítve két főre. Mondták, hogy ezt különleges alkalmakra tartják fent. Wow, le voltam nyűgözve, egyből úgy éreztem, hogy én vagyok a világ közepe :). Egyedül hagytak minket néhány percre, majd két felszolgáló ismét megjelent egy halom süteménnyel, egy boldog születésnapot tányérral és két pohár pezsgővel, mert hogy nincs különleges alkalom pezsgő nélkül.
El voltam ájulva, csak néztem azt az írást a tányéron és azt kívántam, hogy bárcsak én is tudnék így írni a mi vendégeinknek. De ebben az írjunk tányérra dologban sajnos nem vagyok túl jó. Mindegy, miután túltettem magam ezen, neki estünk az újabb tál desszertnek. Ez az étlapon úgy van fent egyébként, hogy válogatás 6 féle desszertből. Igazából majdnem az összes desszertjükből volt kóstoló rajta. Fantasztikusak voltak. Azt, amit hiányoltam a szuflénál, ezek a pici falatkák visszaadták. Sőt, egyből bele is gondoltam, hogy bizony a desszert pálya itt sem lehet móka és kacagás. Meg kellett állapítanom, hogy az a vanília fagyi, amit mi készítünk a Hind’s Head-ben legalább olyan jó, mint az övék.
Néhány percenként odajött hozzánk egy felszolgáló, hogy megnézze, hogy minden rendben van-e velünk, majd kihozták a petit fours-okat is, ami inkább petit ten (kicsi 10) volt. Nevetve néztem a tálra és közben az mondtam, hogy “Én már nem bírok többet enni!”
Az egyik kis sütemény falatka job volt, mint a másik, de ezeket már tényleg csak megkóstoltuk. Utána mondták, hogy addig maradhatunk ott, ameddig szeretnénk és mivel mondtuk, hogy sem kávét sem teát nem kérünk, egyedül hagytak minket. Aztán végül úgy döntöttünk, hogy megyünk, úgyhogy kisétáltunk a recepcióhoz, fizettünk és kértük, hogy hívjanak egy taxit nekünk. A taxira várva körbenéztük az előtérben a képeket, majd leültünk a kényelmes fotelokba. Azon gondolkodtam, hogy ez a hely teljesen más volt, mint a Kacsa, és már értem, hogy miért nem konkurenciák egymásnak. Meg sem próbáltam összehasonlítani őket, mert nem lehet.
Néhány pontban azonban közösek voltak: a szerviz itt is figyelmes volt, de semmiképpen nem tolakodó és a vendég itt is különlegesnek érzi magát. Legalábbis én nagyon annak éreztem magam az egész este folyamán. Abba is belegondoltam, hogy ez eddig a legjobb a szülinapom és itt is éreztem magam legalább annyira jól, mint a Kacsában, pedig itt a színház része az étkezésnek elmaradt.
Otthon szemügyre vettem a számlánkat is. Összesen 3 tételt tartalmazott: a két 7 fogásos menüt és az egy üveg fehérbort. A 4 pohár pezsgő, az egy üveg víz, a sajttál és az extra desszert nem volt a számlánkhoz számolva. Szerintem azért, mert a Hind’s Head-ben dolgozom, mert tudták, hogy jövünk és mert szülinapom volt.
Lefekvéskor abba is belegondoltam, hogy igazából 17-én születtem. De lehet-e ezt még fokozni?
The Waterside Inn
Ferry Road
Bray
Berkshire SL6 2AT
