Idén karácsonyra az volt a terv, hogy sodródunk az árral, aztán meglátjuk, mi lesz. Szeptember végén az étteremben hivatalosan is bejelentették, hogy egy hétre bezárunk, így mindenki karácsonyozhat ott, ahol akar. Zsoltival azt találtuk ki, hogy idén hátat fordítunk a már-már sokkoló nyugati karácsony marketingnek és kettesben elmegyünk Isztambulba romantikázni és várost nézni. De leginkább elbújni a rohanó világ elől.
Csempe a háremben.
Ez a város amúgy is rajta volt a listámon már nagyon rég óta, úgyhogy idén a karácsonyi készülődés helyett isztambuli készülődés volt. Azzal kezdtem, hogy vettem egy nagyon jó útikönyvet (The rough guide to Istanbul) amiben benne voltak a látnivalók, a hagyományok, az ételek, a gasztronómia, az éjszakai élet, egy alap török-angol szótár és még a város történelme is. Azzal folytattam, hogy Chili és Vanilia összes témába vágó posztját elolvastam és barátoktól is kértünk ajánlásokat. Az utazásunk napjára konkrét listáink voltak látnivalókról, éttermekről és ottani tennivalókról.
Az, hogy jól éreztük magunkat, nem fejezi, hogy mennyire szuper volt az egész nyaralás, úgyhogy a következő cikkek Isztambulról szólnak majd. A városról, ami összeköt két kontinenst, ami kelet és nyugat határán fekszik, ami egyszerre keresztény és muszlim és amit a történelem során mindenki meg akart szerezni a fontos kereskedelmi szerepe miatt.
Kék Mecset
Keresztény festmény az Aya Sofya-ban
Az utazások napja adott volt, így a repülőjegyekkel nem tudtunk sokat variálni. Odafelé nem volt más opció csak az első osztály, amiért cserébe a reptéren a VIP váróban várhattunk, elsőnek szállhattunk fel a gépre, a lábhely méretei mesébe illőek voltak és az ülőhelyek egy-egy kényelmes fotelnak is beillettek.
Beszállás után az indulásra várva kaptunk frissítő epres-málnás limonádékat.
Sharbat: ázsiai országokban népszerű gyümölcsből és virágokból készített édes ital, amit hidegen szolgálnak fel frissítőként.
Közvetlen felszállás előtt kaptunk egy falat turkish delight-ot (magyarul: lokum) is.
Azt tudtam, hogy fogunk kapni kaját a repülőn, de arra nem számítottam, hogy egész menüt fogunk enni előétellel (hideg csirkemell joghurtos szósszal, füstölt hal uborkával és krémsajttal), főétellel (választhattunk csirke, bárány és vegetáriánus opció között), sajttal (nagyon finom olívabogyókkal) majd desszerttel (osztrák almás rétes tejszínnel). És ha már ennyire flancoltunk, akkor a pezsgő sem maradhatott el. Én csirkét, Zsolti bárányt kért főételnek. A kaja minőségében pedig kellemesen csalódtam, mert egyáltalán nem száraz, jól fűszerezett és friss volt.
Hazafelé turista osztályon utaztunk, de még így is normális és laktató reggelit kaptunk (paprika, paradicsom, tojásrántotta, szendvics, joghurt, kenyér, lekvár).
A szállodát a romantikus stílusa és az elérhető árai miatt választottuk (Karaköy Port Hotel). A reptérről (Atatürk) metróval és villamossal egy óra alatt odaértünk. Érkezéskor felhívták arra is a figyelmünket, hogy az óváros (Sultanahmet) és minden egyéb látnivaló csak 20-30 perc sétányira van.
A szoba árába a reggeli beletartozott. A hotel éttermét a hatodik emeletre rakták, így mindenkinek volt alkalma gyönyörködni a pazar kilátásban, amit a Boszporusz nyújtott. Nem lehetett betelni vele. Két nap kivételével, a folyamatos napsütés ehhez a hab volt a tortán.
A reggeli büfében volt minden, ami szem-szájnak ingere. Nagy választékban voltak kirakva müzlik és különböző kukoricapelyhek, de azokból egyáltalán nem ettünk, mert a török dolgok minket jobban érdekeltek. Imádtam a natúr joghurtot, ami igazából a kefir és a joghurt között volt, mind ízben, mind állagban, továbbá a 4 féle olíva bogyót is. Utóbbiak a közelébe sem értek minőségben azokhoz, amiket Londonban lehet kapni. Minden reggel volt más ízű kuglóf és sós, szezámmagos apró sütemények is. Ezeknek a tésztája szinte ugyanolyanok voltak, mint amiket anyu vagy a nagymamák szoktak sütni. 150 év nyomai? Másik kedvencünk volt a mini börek, ami vékony tésztába tekert kemény sajt volt (rudacska alakú), amit aztán olajban ropogósra kisütöttek. 10:30-ig szolgáltak fel reggelit, a végén a börekből mindig maradt, pedig mi Zsoltival tisztességesen pusztítottuk őket, amit aztán az ablakon a sirályoknak dobáltak ki. Minden nap várták a reggelijüket, miközben balhéztak a párkányért, majd türelmetlenül kopogtattak az ablakon, hogy ‘na mi lesz már a reggelimmel’.
Az alváson és a reggelin kívül a szállodában sok időt nem töltöttünk, jártuk a várost és ettük a török kaját, ahogy azt jó turistákhoz illik.
Kilátás a Galata Tower-ból
Utcakép
Háremben az egyik fal
