Angliában vidéken főleg történelmi pubokat lehet találni, de igazán jó, elegáns éttermet, ahol jól is főznek és ehhez képest az árai is korrektek, nagyon nehéz. Az ‘elegáns étterem’ fogalma kimerül az indaiban, ahol nagyon szépen három fogásra meg van terítve az asztal, mégis mindenki farmerban ül bent és ahova magunktól amúgy sem mennénk kivéve, ha barátok ajánlják, mert annyira kiemelkedő a konyhája.
A Manor-ra barátaink hívták fel a figyelmünket, mondták, hogy ők már többször voltak itt és a környék éttermeihez képest kiemelkedő a konyhájuk. Gyorsan megnéztük az étlapot, tetszett a kínálat, úgyhogy szombat kora estére foglaltunk is egy asztalt. A hely Greasby faluban található egy 17. századi épületben és sokkal nagyobb volt, mint amire én számítottam. A parkolóból helyes ösvényen sétáltunk be az étteremhez elhaladva a ‘különterem’ mellett, amit akár külön épületnek is nevezhetnénk. Ott egyébként épp esküvőztek.
Az étteremben hatalmas recepciós pult, hangulatos bár, szépen megterített asztalok és mosolygós személyzet fogadott minket. A stílushoz és a többi vendéghez képest határozottan alulöltözöttnek éreztem magam, de pont aznap voltunk kirándulni Hilbre szigetén és már nem volt idő hazamenni átöltözni. Jártunk már így máskor is, úgyhogy ugyanolyan lendülettel vetettem bele magam az étlapba mintha sminkelve, szép ruhában, tűsarkakkal csücsülnék ott. Mellesleg senki egy rossz pillantásra sem méltatta a megjelenésünket és ez nagyon tetszett. Az étlapon csupa klasszikus brit fogást kínáltak éttermi és egy kicsit modern változatban tiszteletben tartva a tradíciókat.

Kezdésnek rendeltünk egy nagy kenyeres tálat, amin volt bagett, paradicsomos focaccia és kalács is. Mind langyos és nagyon finom volt és pont addig tartott, amíg az előételek megérkeztek.

Zsolti csirkés vol-au-vent-et rendelt. Remekül nézett ki, a tészta könnyű volt, a fehérboros, póréhagymás töltelék pedig ízletes volt.

Vol-au-vent: (franciából) azt jelenti, hogy ‘szélfútta’ ezzel magyarázva a könnyűségét. Leveles tésztából három karikát vágnak ki, amiből az egyiket lyukasra csinálják, ebbe megy bele a töltelék, egy teli az alja, majd rá a másik tető. Az édes verziója ritka.

Én ‘black pudding hash’-t rendeltem. Durván lefordítva zöldségekkel összekevert véreshurkát jelent. Örültem, hogy van az étlapon, mert nem sok helyen tartanak ilyesmit. A töltelék volt felmelegítve és összekeverve gyökérzöldségekkel és karamellizált hagymával. Szerintem remek volt, emlékeztetett az otthoni ízekre és ugyan kicsinek tűnik a tányér, de ez egy igen laktató fogás, úgyhogy bőven elég volt.

G brit waldorf salátát rendelt. A megszokott összekevert saláta helyett itt minden összetevő külön volt tálalva: alma, dió, zellerszár, kéksajt és borsócsíra volt a tányéron.

V medvehagymás gombákat rendelt, ami igazából egy ízletes, sűrű tejszínes gombamártás megbolondítva medvehagymával és crème fraiche-el.

Én főételnek treacle-el főzött marhapofát rendeltem amihez járt még yorkshire puding, sörös szósz és tormás hollandi mártás is. Kifogtam a két legkarakteresebb ételt az étlapról, de erre sem tudok semmi rosszat mondani, ugyanolyan finom volt, mint amilyen jól nézett ki.

G tejszínes, brandyvel főzött zöldborsos borjú combot kért, ami az angol hagyományokhoz híven egy fekete ‘pot’-ban érkezett, eszméletlen illattal, az pedig külön öröm volt, amikor felfedeztük, hogy a raguban lévő ‘bread dumpling’ az igazából ugyanaz, mint a mi zsemlegombócunk.

V serpenyőben sült sügér filéket választott, amik sajtos, zöld fűszeres szósszal voltak tálalva. A hal úgy volt megsütve, ahogy kell, a szósz pedig ízletes volt hozzá.

Zsolti édesgyökeres nyúlragut rendelt, ami szintén egy fekete edénykében volt tálalva, rásütve a tetejére a sós, omlós tésztát. Újabb remek fogás került az asztalunkra.

Mindegyik főételhez járt egy adag szezonális párolt zöldség is, mint extra köret (a főétel ára ezt tartalmazta).

Ekkora adag ételek után desszertet én csak azért kértem, mert kíváncsi voltam a karamelles sajttortájukra, Zsolti pedig azért, mert neki külön desszertgyomra van. Igazából azért is szerettem volna édességet is enni, mert úgy gondolom, hogy a desszertek sokat elárulnak egy konyha igényességéről. Tapasztalatból tudom, hogy sok főszakács nem szeret az étlap ennek a részével foglalkozni, ami így nem feltétlenül lesz olyan színvonalban, mint az előzőleg elfogyasztott fogások. Nem szoktam szóvá tenni ha ilyen van, de arra a helyre nem szeretek visszamenni később.

Szóval a karamelles sajttorta… Jól néz ki, de ez nem a hagyományos fajta, ennek a krémje nem sült, hanem habosított, amibe szerintem zselatint is kevertek. Ötletes, de a hátránya, hogy ezek a habok hamar elöregszenek és hűtőízűek lesznek. Ez határozottan friss és finom, a fagyi állagán még van mit javítani, de kétlem, hogy ezt rajtam kívül más vendég az étteremben észrevette (túl kemény és darabos is volt).

Zsolti ‘lemon curd shortcake’-et rendelt, ami ropogós, vajas keksz volt citromos krémmel és egyéb citrusokkal. Könnyű desszert, ami még könnyebben eltűnt Zs tányérjáról.

Különlegességnek számított, hogy itt a sütik mellé a hagyományos édes borok helyett gyümölcsbort kínáltak. Ez kevésbé édes, viszont remek kísérő és én még sehol máshol nem találkoztam vele.
Mivel még mindig kora este volt kértünk egy brandys kávét is. Gyakrabban kéne ilyesmit innom, mert nagyon ízlett ez is, de ilyen kávékra is úgy kell vadászni, mert nem sok helyen készítik őket.

A Manor egy remek vidéki étterem, nem pub, hanem elegáns étterem, a maga nemében egyedi, amit a vendégkör értékel és igényel.

The Manor Restaurant
91 Greasby Road
Greasby Village, Wirral
CH49 3NF

Fotók: Fejér Zsolt
Fizettünk: £107 / 4 fő + borravaló
Látogatás: 2014. szeptember 6.