A vasárnap mindig más, mint a többi nap. Ilyenkor a HH-ben hosszú nyitvatartás van, azaz 12-16-ig van konyha, viszont zárva vagyunk este. Az étlap is más egy kicsit. Néhány étel le-, de cserébe néhány felkerül. Csak erre az egy napra, azért, mert vasárnap van. Ami felkerül az a malacsült (roast pork) és a marhasült (roast beef). A malachoz tarját használunk, a marhához pedig sirloint. Mindegyiknek megvannak a maga zöldséges köretei is. És vasárnap ezek a sláger kaják, szinte mindenki ezeket eszi. Sokáig nem értettem, hogy miért. Aztán a kollégáimat megkérdezve csak azt a választ kaptam, hogy “ez a szokás”, “hagyomány” és hogy ez “vasárnapi családi kaja”.
Ez náluk olyan, mint nálunk a húsleves-rántott hús-sült krumpli vonal vasárnaponként.
A Sunday roast egy hagyományos brit főétel, amit készítenek malacból, marhából, bárányból és akár idény szerinti szárnyasokból is. Lehet kora délutáni ebéd, vagy akár esti vacsora is. A köretek a húsokhoz idény szerinti zöldségek (répa, zöldbab, káposzta stb.), sült burgonya (ez készülhet a hússal együtt, de akár külön is) és Yorkshire Pudding. A szósz pedig gravy mártás.
A Yorkshire Pudding gyakorlatilag egy palacsintatészta forró kiolajozott formában, szintén forró sütőben kisütve.
Néhány hete megkérdeztem Zsoltitól, hogy van-e kedve elmenni valamelyik vasárnap, amikor mind a ketten itthon leszünk, elmenni sültet enni valahova. De ne a HH-be, mert ott már ettem rengeteget.
Naná, hogy volt kedve.
A választásom a tőlünk nem messze lévő The White Oak nevű helyi pub-ra esett. Céltudatosan döntöttem ez mellett. Az itteni séf néhány éve a HH főszakácsa volt. A kollégáktól már sokat hallottam a fickóról, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy mit is csinál. Gondoltam, hogy nála majd jóféle sültet tudunk enni.
Vasárnap reggel foglaltunk asztalt 2.15-re. Mivel a hely nincs messze tőlünk és az eső sem esett (kivételesen) úgy dönöttünk, hogy bicóval megyünk. Ahhoz meg mindketten sportosan öltöztünk fel.
A kerthelység mellett raktuk le a bicókat. Itt azért megijedtem, mert mindeki, aki a kertben tartózkodott, csinosan volt felöltözve; nők magassarkúban és blézerben, urak ingben, néhányan nyakkendőben. Hm... ennél a pontnál lenéztem a Converse tornacipőimre. Besétálva az ajtón meggyőződtem róla, hogy az öltözködésünkkel ettől jobban nem is nyúlhattunk volna mellé. Az egész hely pub köntösbe öltöztetve egy elegáns modern nappalira emlékeztetett. Semmiképpen nem tornacipős hely. Persze a pincér végignézett rajtunk, hogy hogyan vagyunk felöltözve, egy pillantás, semmi több, de én meg voltam semmisülve. Azonnal lehuppantam a székre és aztán fel sem akartam állni többet. Mellettünk három 60-70 év körüli öregasszony ebédelt, persze talpig puccban.
Mondtam Zsoltinak, hogy mennyire rosszul érzem most magam, de szerinte ez az egész szituáció nem volt annyira vészes, mint amennyire én gondolom. Ah, férfiak!
Néhány korty almabor után sikerült túljutnom a helyzeten (persze a cipőmet nem győztem elrejteni) és belemerültünk az étlapba. Amúgy a hely teljesen tele volt, ennek következtében a zaj hatalmas volt.
Az étlapról sikerült mindkettőnknek ugyanazokat az ételeket kiválasztani, pedig nem beszéltünk össze! Végül előételnek csak különbözőt kértünk és belekóstoltunk egymáséiba.
Én ettem csirkét salátával, ami hideg puha főtt mell volt, uborkával, salátával, korianderrel, limlelével, chilivel és halszósszal. Nagyon finom nyári, könnyű előétel volt, bár azt nem bírta nem észrevenni a szemem, hogy a tányér szélét nem törölték le rendesen és szósz / ujjlenyomat foltos. (Ez gondolom a szakmai ártalom része volt az ebédünknek.)
Zsolti rákkrémet evett pirítóson. Szintén finom előétel, de azt nehezményezte, hogy a kenyeret pirítás helyett helyenként odaégették, ami nem szép dolog.
Főételnek mindketten sült marhát ettünk. Mondták, hogy medium rare-en szolgálják fel és megkérdezték, hogy szeretnénk-e ha jobban megsütnék nekünk. De nem, nem szerettük volna. A husi amúgy fartő volt, tökéletesen omlós és puha, imádtam. A köretek hozzá zöldbab, cukorborsó, répa, rozmaringos sült krumpli és Yorkshire Pudding voltak. A mártás pedig gravy, ami a tányér alján bújt meg. A krumpli és a yorkie nekem jobban ízlett itt, mint amit mi csinálunk a HH-ben. A tányér egyetlen hibája, hogy a zöldségek rettentesen sótlanok voltak, de szerencsére volt az asztalon sószóró, amit aztán bátran használtunk mindketten.
A desszert lapot nem találtuk túl izgalmasnak, ezért is néztük ki ugyanazt az ételt rajta. Kalácstésztából készült fánkokat kértünk málnás és vaníliás szósszal. Úgy gondoltuk, hogy egy elég lesz kettőnknek, hiszen a főétel hatalmas adag volt. Na, nem mondom, hogy rossz ötlet volt, de lehet, hogy máskor inkább nem osztoznánk desszerten.
Amúgy tetszett a hely, bátran ajánlanánk másoknak is, ha helyi pub-ot keresnek és az egész bicótúrát végül megúsztuk eső nélkül.
The White Oak
The Pound
Cookham
Berkshire
SL6 9QE