A mogyoróvaj
Gyerekkoromban a mogyoróvajat csak az amerikai családi filmekből ismertem. Soha nem értettem, hogy a mogyoró meg a vaj hogy jön össze, szóval az egészet rájuk hagytam azzal a szöveggel, hogy “amerikaiak”.
Kb. 14 éves lehettem, amikor először kóstoltam valahol. Rettenetesnek találtam és nem értettem, hogy miért kell ezért úgy rajongani, csupa zsír az egész. (Sikerült elsőre valami vacak minőségűt megkóstolni.)
Normális mogyórvajat akkor kósoltam először, amikor még suli szünetekben Zsoltit látogattam meg Anlgiában. Ő odáig volt érte. Reggelente kenyérre kente rá és még lekávárt is pakolt a tetejére. Fizikai munkát végzett, úgyhogy megtehette.
Angliában csokis keksz és mogyoróvaj függő lettem.
A lekvár
Gyerekkoromban anyu is és mindkét nagymamám is főzött lekvárokat, nem volt idegen számomra, hogy hagyan kell csinálni, meg hogy mi a lényege. Zsoltival mióta együtt lakunk szinte minden nyáron főztünk lekvárokat együtt. Csináltunk szilvát, epret, meggyet, sőt egyszer még kökényt és csipkebogyót is. A birsalma sajttal is próbálkoztunk, de ott hiába mondtam neki, hogy tegyünk bele több cukrot, mert ez nem lesz elég, és meg fog romlani, nem hallgatott rám, mert szerinte akkor túl édes lett volna. 3 hét múlva volt néhány kiló penészes birsalma sajtunk. Hiába, én megmondtam…
Az eper a kedvencem az összes közül. Ha rám jön az, hogy édességet szeretnék, kibontok egyet és csak magában eszem az üvegből kiskanállal. Annyira finom! A másik kedvencem pedig csokis muffint enni eperlekvárral. De erre Zsolti azt mondta, hogy ez még neki is sok. :)
A félmaraton
2011 áprilisában kezdtem futni. Azért mert mindig is szerettem, de 20-25 percnél soha nem futottam többet és a bokám is mindig gyenge volt, néhányszor ki is bicsaklott, ami aztán nehezen jött helyre, utána pedig nem folytattam. Ezúttal elhatároztam magam, hogy futok, gyenge boka ide vagy oda, majd megerősödik.
2011 novemberében beneveztem egy 10 km-es erdei futásra, amit aztán 61 perc alatt teljesítettem. Akkor ez volt a szintem.
De ez sem volt elég, mert tavaszra félmaratont terveztem. Még novemberben beneveztem a Mizuno Reading félmaratonra. ( 2012. Április 1. 13,1 mérföld, 21 km). Heti 70 óra álló munka mellett úgy gondoltam, hogy fel fogok tudni rá készülni. A szabadnapjaimat a kinti 2 órás futások töltötték ki. Néha nagyon fájt, vagy nagyon fáradt voltam és azért volt nehéz. De volt egy kitűzött célom, úgyhogy nem adtam fel. A verseny előtti leghosszabb futásom 2 óra 30 perc volt. Úgy gondoltam, hogy a versenyt is meg tudom csinálni ennyi idő alatt. Nem vagyok egy gyors futó, de ez főleg arról szól, hogy az ember jól érezze magát. Már aki nem az első helyért fut, persze. :)
A maratont megelező este nagyon nehezen tudtam elaludni, utána pedig egyáltalán nem aludtam jól. Izgultam. Ennyit legutóbb az érettségimre készültem, ott is izgultam. Túl sok energiát fektettem már a futásba és a felkészülésbe, hogy ne sikerüljön.
Reggel fél 7-kor nyúzottan keltem fel. Ideges voltam. Gépiesen töltöttem magamba a kávémat. De mellette örömmel készítettem a reggelimet: mogyoróvajas kenyeret eperlekvárral. A mogyoróvaj 616 kcal-át /100 g tartalmaz. Szerintem, aki imádja a mogyoróvajat, arra vágyik, hogy ezt büntetlenül ehesse. Én úgy döntöttem, hogy ezt a reggelit megérdemlem a nagy megmérettetés előtt.
A verseny 10-kor kezdődött és kb. 18 000 ember futott. A futók zónákba voltak osztva sebesség szerint. Aki gyorsan fut, ment az elsőbe és aki lassan, az utolsóba. A 2:30-as becsült időmmel én is az utolsó zónába kerültem. (Titkon reméltem azért, hogy 2:20-ra sikerül megcsinálnom.) 10 percel indulás előtt volt egy kis bemelegítés, majd a csapat eleje elindult. Annyira sok ember volt, hogy mire mi elindultunk az elsők már 20 perce futottak. Mindenkinek volt egy chip a lábán, ami az egyéni idejét mérte a startól a célig. Annyira sok ember volt, hogy előttem több ezer, mögöttem több száz ember volt és szinte soha nem volt köztem és egy másik ember között 1 méternél nagyobb távolság.
Rengeteg ember szurkolt nekünk, bátorítottak minket, az út szélén élő zenekarok játszottak és szórakoztattak minket, nekem a dobosok voltak a kedvenceim. Néhány mérföldenként voltak víz és energiaital állomások, ennek ellenére a lakók is kitelepültek az utcára és műanyag pohárban osztogatták a csapvizet a futóknak, a gyerekek pedig cukorkákat kínáltak mindenkinek. Az egyik kocsma előtt még egy fél deci sört is fel lehetettt markolni. :)
A környékbeli fiatalok kivitték a kanapékat az út szélére, felállítottak hangfalakat, szólt a zene, valahol még keverőpult is volt és néhány sörrel a kanapén ülve szurkoltak.
A 10. mérföld után kezdtem nagyon elfáradni. Gondolom más is, mert a fákra olyan táblák voltak kirakva, hogy “Gyerünk, gyerünk, gyerünk, meg tudod csinálni” és “A világ összes nemzete szurkol neked, fuss tovább”. Az utolsó 2 mérföldnél már nagyon sokan sétáltak, nem sok hiányzott hozzá, hogy én is megálljak, de amikor arra a rengeteg befektetett energiára gondoltam, futottam tovább. Az utolsó mérföld egyenesen kegyetlen volt, már mindenem fájt, de a vége csak percekre volt. Szégyen vagy sem remegve és sírva futottam be a célba, megállni ugyanannyira fájt, mint tovább futni. Kaptunk hőtartós aluminium pokrócot, vizet, érmet meg egy uzsonnás zacskót. Próbáltam sétálni, de annyira remegtem, hogy leguggoltam egy oszlop mellé és megvártam, amíg lenyugszom. Másokat is láttam sírni.
Ránéztem a nyakamban lógó éremre és arra gondoltam, hogy MEGCSINÁLTAM! Nem adtam fel, még akkor sem, amikor nagyon fájt és állati BÜSZKE voltam. Az egész maraton a szervezés, a zenekarok, a szurkolók miatt hatalmas élmény volt. Nagyon élveztem az egészet.
Az időm pedig 2 óra 19 perc 24 másodperc lett.