Tavaly karácsonykor megfogadtam, hogy idén mindent meg fogok tenni azért, hogy az év végi ünnepeket otthon tudjam tölteni. Ebből az év folyamán semmit sem engedtem, így ezt a decemberi szabadságot augusztusban kikértem, és amint aláírták, már vettük is a repülő jegyeket. Hol érdekelt engem akkor, hogy kint süt a nap és hőség van? Sehol. Azóta nem voltunk otthon karácsonyozni, hogy kint lakunk, úgyhogy most már épp itt az ideje. :)
Kicsi gyerekként imádtam a karácsonyt, mert az egész olyan varázslatos volt. Akkoriban a szüleink kora délután lefektettek minket aludni, vagy elvittek a mamához, vagy elmentünk a szomszéd családdal szánkózni, míg anyu feldíszítette a fát, ajándékokat csomagolt, főzött és úgy a semmiből elővarázsolta az Ünnepet. A lakásba hazaérve mindig meleg volt, fenyő, gyertya és csillagszóró illat és a fa alatt ott volt a sok csillogó ajándék. Szóval határozottan megvolt az a “békés, boldog karácsonyi hangulat” amit annyit szajkózik mindenki.
Az évek során a mi karácsonyaink is változtak, alakultak, más hagyományaink lettek, anya barátja is hozzánk költözött és Zsolti is elkezdte velünk tölteni a szentestéket.
Mivel én mindig szerettem a karácsonyt, a szellemét továbbra is át akartam érezni, úgyhogy a szervezkedésemmel időnként az őrületbe kergettem a családot.
Anya barátjáról tudni kell, hogy ő nem egy nagy gourmet, minden új kaja neki tabu, és a normális minőségű dolgokat nem szereti, ha meg én főzök, akkor garantáltan nem fog enni belőle. Az első karácsonyai velünk a “flanc” miatt egy kicsit viharosak voltak.
Öt éve mégis arra vetemedtem, hogy főzni fogok szenteste. Zsoltival Wellington bélszínt készítettünk, amihez a húst egy hétig érleltem a hűtőnkben egy speciális dobozban. Amikor hazavittem kaptam hideget-melget. Ez a hús “büdös”, “rohad”, “én ebből nem eszem” és én ezt komolyan gondoltam-e. Anya barátja még azzal is megfenyegetett, hogy kidobja a kukába és én nehogy ezt az asztalra merjem tenni. Na gondolhatjátok, hogy mi küzdelem volt az egész karácsony ez miatt.
Amúgy a bélszín tökéletes lett, vajpuha, rózsaszín és ugyan félve, de (anya barátja kivételével) mindenki megkóstolta, majd másnap az utolsó morzsáig is elfogyott! Akkor fogadtam meg, hogy én otthon SOHA többet nem főzök.
A következő évben Zsoltiéknál karácsonyoztunk, majd kiköltöztünk. Az első karácsonyuk úgy, hogy Angliában laktunk csendesen telt. A másodikon pedig rájöttek, hogy nélkülem “üresek” az ünnepek és igazából rohadtul hiányzom nekik, még a nyavalygásom meg a flancom is.
Tavaly anya megelégelte az unalmas ünnepi asztalt és valami újat szeretett volna készíteni szenteste vacsorára és megkérdezte, hogy mit javaslok, amit a pasik is megesznek és nem túl drága. Megörültem, hogy lehet mégis van remény, csak kellett egy kis időt adni nekik. Marha sültet javasoltam úgy, ahogy általában az angolok készítik. Anya megkérdezte, hogy normális vagyok-e, hogy arra kérem, hogy ekkora húst fedetlenül csak ennyi ideig süssön, mert ő nem akar nyers húst enni. Mondtam neki, hogy csinálja úgy ahogy leírtam, és jó lesz. 24-én este küldött egy sms-t: “Isteni lett a sült, úgy csináltam ahogy mondtad, köszi!” :)
Fentebbieken felbátorodva úgy döntöttem, hogy mégis fogok főzni szenteste. (Ha-ha, soha ne mond, hogy soha.) Azért is, mert Zsolti anyukája és tesója is átjönnek már délben és anya barátjának a lánya is nálunk lesz. Szóval leszünk 10-en. Azért anya is és én is tanultunk az előző évek tapasztalataiból. Olyan menüt készítünk majd (együtt!) amibe beleférnek az én dolgaim is, de meglesz a hagyományos karácsonyi menü vonal is, hogy senkinek ne legyen oka a morgásra. Bár az szerintem úgyis lesz, ez az ünnep része.
Anya úgy készül erre a karácsonyra, mintha megint gyerekek lennénk, én pedig a 146. naptól kezdve számoltam vissza (vagyishát a telefon, na) és a bőröndöket háromszor pakoltuk át, hogy az összes karácsonyi ajándék beleférjen.
24-én ebédre mi általában csipegetni szoktunk valamit, szendvicset és sütiket, kinek mihez van kedve, aztán este leülünk a szépen megterített asztalhoz és együtt megvacsorázunk, majd bevonulunk a szobába és ajándékozunk és élvezzük egymás társaságát.
Csipegetni valók lesznek: füstölt lazac, szalámik, olíva bogyó, grissini, készítek egy tejfölös fokhagymás mártogatóst hozzá és kint lesznek az asztalon az édes apró sütik is.
Az esti vacsorához a hideg előétel marinált cékla lesz rozskenyérrel, mozzarellával és bazsalikom pesztóval, anya készít húslevest, főételnek rántott húst, sült krumplit, rizi-bizit én pedig csinálok baconbe tekert pácolt sertés szüzeket, amik zöldségeken lesznek lassan megsütve, hozzá pedig kapribogyós, majonézes krumplisalátát. Utána sajtot tálalok fel dióval és almával, desszertnek pedig citrom torta lesz vaníliás krémmel.
A menüről részletes beszámolót, receptekkel és képekkel később írok majd. :)
Azt tudtam, hogy az idei december az otthoni karácsonyra készülődés és a rengeteg munka miatt sűrű lesz, erre alapvetően felkészültem. Arra sajnos már nem, hogy ezt még egy több hetes influenza is tetőzni fogja, így a blog írással sikerült rendesen elmaradni, pedig témám lett volna (van) bőven.
Ajándékok kapcsán eszembe jutott, hogy ugyan az én anyum rendszeresen olvassa a blogot, Zsoltié viszont egyáltalán nem internetezik, így ő ezekből a dolgokból teljesen kimarad. Megkérdeztem, hogy mi lenne, ha kinyomtatnánk a blogot így ő is el tudja olvasni. Zsoltinak nem tartott sokáig megoldani a kérésemet. Bekötve, időrendben (tördelés és kommentek nélkül) 4 kötet lett, mire ő csak azt mondta, hogy “Encsike, te a háború és békét is leírtad.”
Ez a blog első nyomtatásban megjelent formája. :)
Az év első karácsonyi ajándéka pedig egy cégtől kapott papírzacskó volt, ami bucira volt tömve minden földi jóval. Még a hónap elején hallottam olyasmi pletykákat, hogy karácsonyra az étterem összes dolgozója igen komoly ajándékokat szokott kapni a szombati ünnepi ebédnél. Mert hogy olyankor az is van. Hagyományos angol karácsonyi menüt tálalnak fel. Az elkészítésben szinte mindenki részt vesz és az egész hatalmas móka. Mivel mi szombaton indultunk haza, ebből én teljesen kimaradtam, és az ajándékomat is megkaptam pénteken. Alig bírtam hazavinni, de az élmény, ahogy kipakoltam belőle, leírhatatlan. Úgy éreztem, hogy a táska feneketlen, mert annyi mindent kaptunk. Volt benne egy üveg pezsgő, egy üveg bor, zselé, libamáj zsírjában, chutney, rilette, kacsazsír, egy egész darab Mont d’Or sajt, karácsonyi üdvözlőkártya, amibe bele volt rakva egy lottó szelvény, egy darab vákuumozott lazac és egy eszméletlen kés. Utóbbi az egyes számú kedvenc, a lottó szelvényt pedig nagyon ötletesnek tartom.
Az üveges tartós dolgokat személyesen PH készítette. Nem tudtuk, hogy mihez lesznek, csak kerülgettük őket a hűtőkamrában hetekig. Karácsonyi ajándék a személyzetnek. Azért jól esett, és persze marha boldogok voltunk. :) Ezekből a sajtot haza hoztam, úgy döntöttem, hogy beépítem a karácsonyi vacsorába, a többi pedig megvár a hűtőben, amíg visszaérünk.
