Karácsonykor a világ a feje tetejére áll. Mindenhol karácsonyi dekorációkat lehet venni, a tv-ből és a rádióból dől a reklám és a zene, hogy még költsél még több pénzt, mindenhol karácsonyi vásárok vannak, ahol egy kisebb vagyonért árulják a forralt bort és a kolbászt; a cégeknél meg elkezdődnek a karácsonyi bulik, amiket a vendéglátásban dolgozók fognak lebonyolítani. Jaj nekünk, december a legek hónapja számunkra.

Az étteremben még novemberben megcsináltuk a karácsonyi/szilveszteri beosztást. Lehetett választani, hogy ki, melyiket szeretné. Mivel idén hétvégén van mind a két ünnep, tudnak kiosztani 4 szabadnapot egyben. Megbeszéltük, hogy én karácsonykor fogok dolgozni, mert nincsen senki, aki akkor tudná csinálni a desszert pályát. Oké, nekem végül is mindegy volt, mivel úgyis csak kettesben ünnepelnénk Zsoltival. Hát akkor legyen a karácsony, úgyhogy dolgoztam 24-én, 25-e szabad (az egyetlen nap, amikor az étterem zárva van), és 26-án is dolgozom majd. Mivel ezt tudtam már hetekre előre, nem morogtam miatta, mert úgysincs értelme. (Ennek ellenére ellenzem, hogy bármelyik vendéglátóhely nyitva legyen december 24-25-26-án.)

A karácsony már december 1-jével elkezdődött, akkor cseréltük ki a menüt és kezdődtek a karácsonyi rendezvények. November vége totális káosz volt az étel váltások miatt.
Az összes rendezvényünk zavartalanul lement. Ha azt mondom, hogy sokan voltak, azzal nem fejezem ki magam eléggé. A decemberi vendégeink létszáma kb. 6000 fő lesz.

A legkeményebb időszak karácsony hete volt. Mivel karácsonykor a személyzet fele dolgozik csak, ez egy ember/pályát jelent arra a 3 napra (4 szerviz), ami egy szombati napnál elég kemény, akkor a desszert pályán 3-an szoktunk lenni. Úgyhogy a terv az volt, hogy keddtől péntekig csináljak meg annyi dolgot, amennyit csak meg tudok csinálni és amennyi elég arra 3 napra, hogy semmi mással ne kelljen foglalkoznom, csak azzal, hogy szervizre kész legyek. Ilyet még soha nem csináltam korábban. Egy napom ráment arra, hogy leltároztam a pályámon, hogy miből mennyi van, mennyi kell 3 napra, mennyit kell még csinálni és ehhez a rengeteg előkészítéshez mennyi árut kell berendelnem. Meg persze ki kellett találni azt is, hogy a hely problémát hogy oldjuk meg, ha azokon a napokon az előkészítésre 3-an vagyunk. Megoldottuk azt is. Mentem reggel 5-re dolgozni az előkészítő szakácsokkal. Ők általában 3-4 óra között végeztek. Nekem 7-kor sikerült minden nap végezni. Reggelente volt 3,5 órám a konyhán, amikor nem kellett két tucatnyi embert kerülgetni, annyi helyem volt dolgozni amennyit nem szégyelltem használni és csönd volt. De az igazság az, hogy a 4:15-ös kelés egy kicsit megviselt és arra vetemedtem, hogy a bringámat autóra cseréltem.
Az első két nap gyomoridegem volt, hogy hogyan fogok mindennel végezni, plusz az embereimre, meg a szervizre, meg mindenre odafigyelni. A harmadik nap végén megnyugodtam, mert láttam, hogy megleszünk mindennel. Péntek este pedig úgy mentem haza hulla fáradtan, hogy meg fogom tudni csinálni ezt a 3 napot egyedül, mert készen vagyunk. Nos, legalábbis reméltem / remélem, hogy készen vagyunk.

Ez néhány nap eszetlen előkészítés nemcsak rám vonatkozott. Mindenki ezt csinálta a konyhán. Halat egyik nap 1600 font értékben hoztak, másnap pedig 2900 fontért (Több, mint 1 M Ft). A halas cég azt mondta, hogy ekkora megrendelése még soha nem volt. Ezt a mennyiséget 2 hétre hozták. De akkor is. Annyi áru jött be, hogy már a Kacsa előkészítő házában elkezdtük használni a hűtőkamrát tárolásra és az „El tudnád ezt rakni valahova, mert fent már nincs hely?” kérdés szállóige lett.

A hét elején kaptunk a cégtől karácsonyi ajándékot. Heston-nak nemrég jelent meg az új könyve: Heston Blumenthal at home (H. B. otthon) címmel. Az egyik szerviz előtti megbeszélésre hoztak kb. 8 nehéz dobozt a konyhára, fogalmunk sem volt, hogy mi az, mivel délben már semmilyen áru nem jön. Minden egyes dolgozó, szakácsok és felszolgálók egyaránt, kapott egy dedikált példányt a könyvből Heston-tól. A dedikálás mindenkinek névre szólt.

Még nem volt időm komolyabban belemerülni a könyvbe, de első belelapozgatásra nagyon tetszett. Olyan receptek vannak benne, amikkel mi is dolgozunk. Van benne tudomány, kuktában főzés, sous-vide, alaplevek, desszertekkel kapcsolatos fontos tudnivalók és sok-sok recept, mint a háromszor főzött chips (ebből nem lehet annyit enni, hogy megunja az ember, annyira finom), scotch egg, a Kacsában felszolgált néhány étel és úgy általában minden, ami Heston. Aznapra totál fel voltam dobódva, de nemcsak én, a személyzet többi tagja is.

Ez az apró kedvesség csak arra a napra dobott fel. Péntekre már annyira fáradt voltam, hogy felkészültem egy totál depressziós karácsonyra. Facebookon udvariasságból mindenkinek kellemes ünnepeket kívántam ezzel a képpel:

de arra gondolva, hogy 24-én (szombaton) dolgozom, ráadásul egyedül a pályán, ahogy mindenki más, még jobban elfáradtam és inkább ilyen volt a hangulatom:

A szombat amúgy sokkal jobban sikerült, mint ahogy vártam. Egyáltalán nem volt karácsonyi hangulatom, viszont a többieknek igen, úgyhogy az egész helyett áthatotta a karácsony szelleme, mindenki nevetett és senki nem volt befordulva. Ez azért engem is feldobott. Az meg főleg, hogy nem voltak annyian, mint vártam és délután el tudtam jönni egy óra szünetre és este is időben végeztünk, annak ellenére, hogy az utolsó 20 perc egy személyzetis koccintás volt karácsony alkalmával.

Az este meglepetése pedig az volt, hogy Zsolt felállított egy (cserepes) karácsonyfát a nappaliban és berakta alá az összes ajándékunkat. Néhány héttel korábban erőt vettem magamon, hogy feltegyek némi karácsonyi dekorációt meg égősort a falra, amire persze morgott, hogy neki kell megcsinálnia, de a kettő együtt most nagyon jól nézett ki és akármennyire depis karácsonyra számítottam, az ünnep hangulata végleg legyőzött, még ha az számomra csak egy nap is.

A 25-e reggelt, ébredés után, kávéval, pezsgővel, füstölt lazaccal meg friss bagettel kezdtük, aztán persze az ajándékokkal folytattuk. Közöttük megbújt egy hatalmas meglepi is, amikor Zsolti az ölembe rakta a valamivel nagyon nehézre megpakolt utazós bőröndömet. Kinyitva az összes otthon hagyott szakácskönyvemet találtam benne. Ó, Egek, ez a karácsony már jobb nem is lehet. :)

A napot igazi mince pie-okkal folytattuk, amiket Zsolti készített. Azért mondom, hogy igazi, mert tényleg darált hússal készült és a töltelék legalább 2 hetet pihent a hűtőben. Manapság (néhány száz éve) a mince pie-okban csak valami édes töltelék van. Szinte senki nem készíti az eredetit. Én sem, én csak teszteltem azokat, amiket megcsinált és elmondtam a szakmai véleményemet. Karácsonyra elkészült ez is, nagyon finomra!

Este valami kacsát fogunk enni. De azt is főleg Zsolti készíti. Jó dolgom van. :)

Kívánok mindenkinek békés, boldog karácsonyt!