A ‘sketch’ szó szerint vázlatot jelent, a ‘lecture room’ előadótermet, Pierre Gagnaire pedig egy francia élő legenda, akinek két étterme is három csillaggal lett kitüntetve és aki egyébként több, mint egy tucat csillagnak a tulajdonosa. A Lecture Room-nak kettő van.

Amíg a Square-ben dolgoztam minden nap kétszer elsétáltam a Sketch előtt. A Mayfair amúgy sem a csóró környéke Londonnak (sőt), de ez a hely az összes közül is kiemelkedett, nem csak a vörös szőnyegével és a kalapos komornyikkal a bejáratánál, hanem azzal a közönségével is, aki nap, mint nap sorban állt azért, hogy beengedjék az egyik terembe.
A honlapot többször megnéztem, nagyon menő helynek tűnt, amiben van több bár és étterem, és ami otthont ad kiállításoknak és mindenféle művészek munkáinak. A kollégáimtól csak annyit hallottam, hogy nagyon drága, ezért soha senki nem ment oda enni, az oda járó közönség alapján pedig ide az embernek a legjobb ruháját illik felvennie.
Én munkából jövet-menet megszoktam ezt az utcára kilógó luxust, kíváncsi voltam rá, de nem erőltettem Zsoltit, hogy menjünk el.

Idén a szülinapomat Zsolti úgy tervezte meg, hogy minden meglepetés volt és csak annyit mondott, hogy egész napos program lesz, reggel korán kelünk este pedig nagyon csinosban kell majd lenni. Na, ettől én élelmesebb vagyok, a szülinapom előtti este kicsikartam tőle, hogy hova megyünk reggel, azt pedig kitaláltam, hogy este vacsi lesz valahol. Elkezdtünk barkóbázni. Veszélyes sebességgel kezdtem londoni luxuséttermeket sorolni, amikor kimondtam, hogy Sketch már a következőn gondolkodtam, mire mondta, hogy “AZ”. Innentől még veszélyesebb sebességgel kezdtem azon agyalni, hogy mit veszek majd fel. :)

Az étteremben késtünk fél órát, de kedd lévén sem várakozás, sem pedig sor nem volt a hely előtt. Egy fickó kísért fel minket a recepcióról. Útközben elmentünk a mosdók mellett, ahol megmutatta, hogy a függöny és a pókhálós berakások Swaroski kristályból vannak. Nem vagyok selfie mániás, de ez az a hely, ahol muszáj volt egyet csinálnom.

Mindenhol jellemző volt a gyenge világítás és a stílusos félhomály, a női mosdót rózsaszín lámpákkal világították meg, a férfit pedig kékkel.

A terembe ezen a lépcsőn keresztül vezetett az út, egy hostess csak azért állt fent, hogy ezt az ajtót nyitogassa, amikor egy vendég ki- vagy bemegy. A képen kékkel világít, de határozottan emlékszem, hogy amikor én mentem mosdóba és mentem visszafelé, akkor piros volt…

Szóval amikor először felértünk, a kísérő fickónk szélesen kitárta a nehéz ajtó szárnyakat, majd elkiáltotta magát, hogy ‘WELCOME TO THE LECTURE ROOM’. Ez az a pillanat, amikor az embernek illik különlegesnek éreznie magát.

A nehéz, fehér abroszos asztalokon a terítéket nem vitték túlzásba, de még így is látszott, hogy a francia stílust képviselik.

Onnantól kezdve, hogy beléptünk az étterembe a felszolgálók minden mozzanatunkat lesték és azonnal ugrottak, ha szükségünk volt valamire. Az mellett, hogy a kabátjainkat elvitték a ruhatárba, kaptunk egy kis asztalkát a székeink mellett az egyéb dolgainknak, mint pl a táskámnak. A szervizt időnként már túlbuzgónak éreztem, mert alig volt két fogás között 5 szabad percünk Zsoltival.
Az aperitif pezsgőnkről a sommelier 10 percig beszélt. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy tényleg az egyik legjobb peszgő volt, amit valaha is ittunk. A helynek a hangulatos félhomályára annyira ügyeltek, hogy megkértek, hogy vaku nélkül fényképezzünk. A képek ezért sajna sötétebbek a megszokottól.

A 8 fogásos degusztációs menüt választottuk.

Az amuse bouche (üdvözlőfalatka) a megszokott 1-3 helyett fél tucatnyi apróságot takart, amit egy tálcán hoztak ki, majd onnan, gondosan, ketten pakolták az asztalunkra.

Nem jegyeztem meg őket, itt még nem jegyzeteltem (a desszerteknél már igen), de a legizgalmasabb az Y pohárban lévő martini zselé volt, amire tálaláskor még extra Martinit öntöttek, csak hogy teljesebb legyen az élmény.

Ez után hoztak kétféle vajat és kínálták a kenyeret egy nagy tálcáról. A vajból az egyik sózott volt, a másik viszont citrusos. Utóbbi különösen ízlett mindkettőnknek.

Az első fogásunk egy ’Velouté’ volt. A tányér alján libamájas, sütőtökös krém volt, azon pedig marha zselé, cékla, szezámmag és saláta levelek.

Közben azt is kitaláltuk, hogy milyen bort szeretnénk inni a menühöz, a sommelier ajánlásával egy osztrák Riesling-et választottunk.

A második fogásunk Carabinero rákok voltak. Ezeket vörös rákoknak is hívják és az íze a homáréhoz hasonló. Hagyma krémmel és currys szósszal (bisque) tálalták. Finom fogás volt, még a szósz is ízlett, pedig én az ilyesmikért nem rajongok.

A harmadik fogásunknak a neve csak annyi volt, hogy ’Truffle’ (szarvasgomba). Három tányéron hoztak három különböző ételt, amiket périgord-i fekete szarvasgombával készítettek el. A kóstoló menü legjobb tányérjai voltak.

Francia spárga Parmesan-nal.

Füstölt csicsóka leveles töltött káposztával.

Szent Jakab kagyló zellerrel és körtével.

A negyedik fogás farkassügér volt citromos vajjal posírozva. Karfiollal, fekete fokhagymával és borsos clementine-es szósszal szervírozták. Ennek a felét a konyha tálalta, a másik felét pedig a felszolgálók fejezték be az asztalnál. Ezekkel a párosításokkal izgalmas fogás volt.

Az ötödik fogás volt a főétel, ami sült kacsamell volt gyökér zöldségekkel, erdei gombákkal és fahéjas, köményes szósszal. Meglepődtem az egyszerű tálaláson. Ilyeneket, olcsóbb húsrésszel, a Square-ben készítettünk, de az olcsóbb ebédmenüben, de semmiképpen nem étlapon. Nem éreztem a hely stílusához méltónak azt, hogy egy kupac zöldségre ráraknak egy félbevágott kacsamellet, amit aztán nyakon öntenek egy szósszal. Az egész olyan hatást keltett, mintha gazdag zöldséglevest ennénk kacsával.

A desszertek előtt kértünk egy kis szüntet, mert kezdtünk nagyon tele lenni. Végre volt egy kis időnk egymással is beszélgetni, nemcsak azzal foglalkozni, hogy körülöttünk mi történik. A mögöttünk lévő szerviz asztalt sem hagytuk figyelem nélkül. Dekantálók voltak rajta, de nem volt két egyforma formájú. Ezek használva vannak, de stílusos dekorációként is szolgálnak a teremben.

A velünk szemben lévő sajt pultot is nehéz volt nem észrevenni. Az nem is volt kérdés, hogy fogok-e rendelni. Fura volt, hogy ekkora figyelem mellett nem kérdezték meg, hogy szeretnénk-e sajtokat a desszert előtt. Úgyhogy szóltunk, hogy szeretnénk. A sajt válogatásukat az asztalunk köré nem egy, hanem három felszolgáló rendezte el pár perc alatt.

Én pedig kihasználva az időmet elcsevegtem egyikükkel a sajtokról és arról, hogy pontosan melyikeket is szeretném. Ehhez a konyha küldött ki kenyeret, ropogós pálcikákat, zöldségeket és egy sajtkrémet kék sajt fagyival. Utóbbit egyáltalán nem értettem, hogy miért, nem hiányzott a válogatáshoz és nem is illett hozzá annak ellenére, hogy önállóan tálalva két fogás között klassz lett volna.

Az utolsó fogás a desszertek voltak, amiből az amuse bouche-hoz hasonlóan egy egész válogatás kaptunk. ’Pierre Gagnaire’s Grand Dessert’
A válogatás fele.

Rum baba rukkolás habbal és zöld levelekkel. Ez egyenesen borzalmas volt. Keserű volt, fű ízű, alkoholos, élvezhetetlen.

Ananászos és licsis kompót gyümölcs zselével a tetején.

Vérnarancs zselé tejszínfagyival.

Csokis kávékrém. Ez finom lett volna, ha nincs olyan íze mintha ráharaptunk volna egy nyers kávészemre és azt rágnánk.

Cukorszirupban posírozott sárkánygyümölcs.

Almahab gesztenyepürével és fekete szeder lekvárral. Nekem ez ízlett a legjobban, egyébként pedig főleg ízléses gyümölcssaláták voltak.

A borok, amiket választottunk hozzájuk, kiválóak voltak.

Ezek pedig a petit fours-ok. Édesgyökeres fehér csoki, keserűcsoki kosár és bergamott zselé.

A vacsink után az egész épületben körbevezettek minket. Igazán meggyőző mind a három koktélbár és a lenti étterem is. Hatalmas hangsúly van a belső dizájnon és a stíluson és ha az ember ráér és sok pénze van, akkor reggel 9-től egészen éjjel 2-ig ott lehet és reggelizhet, ebédelhet, teázhat, koktélozhat, vacsorázhat és bulizhat a lenti klubban. Mindegyik terem megérne egy külön cikket, úgyhogy ebbe most nem kezdek bele, de az tervben van, hogy a lenti étterembe valamikor visszamegyünk. Az teljesen más stílus, más jellegű kajával.

Sketch – Lecture Room & Library
9 Conduit Street
London
WS 2XG

Látogatás: 2015. március 17.
Fizettünk: £ 449.88 / 2 fő

A reggeli program nem gasztró volt, de azért elmondom. Egy vadmacskás rezervátumba mentünk, ahol néhány órát az állatgondozóval dolgoztam. Tartanak tigriseket, oroszlánokat, jaguárokat, leopárdokat és mindenféle egyéb főleg nagy méretű vadmacskát. A gondozás pedig abból állt, hogy az állatoknak a helyét kellett kitakarítani és rendbe tenni, majd megetetni őket. Ezekkel az állatokkal biztonsági okokból fizikai érintkezés nem lehetséges, még az állat igazi gondozójának sem. Eszméletlen volt őket ilyen közelről látni, a csajszi pedig folyamatosan mesélt róluk, a szokásaikról, hogy a természetes környezetükben hogyan élnek, és egyáltalán arról, hogy minden állatuk egy karakter és igen, nagyon cukik, de attól még veszélyesek. Az etetés úgy történt, hogy az állatot a csajszi bezárta a éjszakai helyére, addig mi összeszedtük a kakit és a csontokat az udvarról, majd a nyers húst (főleg lónak az egyik részét) ott hagytuk valahol, kimentünk, kiengedtük az állatot, akinek aztán kb 2 másodpercig tartott mire megtalálta a neki ott hagyott kaját. A kerítések mellett volt egy méter, majd egy korlát, ami mögül lehetett a macskákat nézni. Ennek a gondozásnak az volt az egyik előnye, hogy mi a kerítés mellől, sokkal közelebbről nézhettük őket. Egy életre szóló, felejthetetlen élmény volt. A macskás képeket ezen a linken tudjátok megnézni, itt pedig egy videót róluk.
Zsolti baromira elkényeztetett. És ezt nagyon köszönöm. :)