Amikor gyerek voltam, a délutáni teázást az angol filmekből ismertem. Akkor még azt hittem, hogy ez valami arisztokrata hobbi, mert az emberek már jó dolgukban azt sem tudják, hogy mit csináljanak. És amúgy is milyen dolog tejet rakni a teába?
A kiköltözés első néhány hete eltelt a kötelező körök elintézésével, de utána az volt az első dolgom, hogy kiderítsem, hogy az angol nép tényleg annyi teát iszik-e, mint amennyit a filmekben láttam. A felismerés, hogy igen, ez mind valóság, kultúrsokként hatott rám. Egy átlag szupermarketben nagyobb a tea, mint a kávé választék.
Azt vettem észre, hogy minél több időt töltünk itt, annál több teát iszom és már attól sem idegenkedem, hogy tejet tegyek bele. Az a gondolat pedig, hogy elmenjünk egy szalonba teázni és sütizni miközben körbe ugrálnak és finomságokkal kínálgatnak ezüst tálcáról, kifejezetten tetszett.
Már egy ideje mondogattam Zsoltinak, hogy menjünk el, mert szerintem ez tök jó, végül szülinapomra meglepett egy tea délután és színházjegy párossal.

Az 1830-as évek végén Anna, bedfordi hercegnő, délutánonként rosszullétre panaszkodott. Akkoriban az volt a szokás, hogy az arisztokrácia egy nap kétszer, reggel és este 8 óra körül, étkezik. A hercegnő problémájára a megoldás egy csésze tea és némi könnyű harapnivaló volt, amit a délután folyamán fogyasztott el egyedül a lakosztályában. Vidéki kastélyában erre később néhány barátnőjét is meghívta. Londonba visszatérve már meghívó kártyákat küldött a barátainak teára és parki sétára. Az esemény kedvelt lett és hamar elterjedt így a magán lakosztályból átkerült a ház társalgójába.
A délutáni teázás egy kisebb étkezést jelentett 4 óra körül, hogy csillapítsa az éhséget addig, amíg a vacsorát felszolgálják. Ez eredetileg egy hölgyek által szervezett magán esemény volt.
Viktória királynő ezt formálissá és nagyobbá tette, amit ezentúl ‘tea fogadásnak’ hívtak. Ezeket 4 és 7 óra között tartották és akár 200 fő is részt vehetett rajtuk a lehetőséggel, hogy ebben az időtartamban akkor érkeznek és mennek, amikor szeretnének.
A dolgozó, szegényebb családoknak nem ugyanezek voltak a szokásaik, mert mind az időbeosztásuk, mind az anyagi lehetőségeik mások voltak. Észak-Angliában és Dél-Skóciában, ahol a férfiak nagy része bányákban vagy gyárakban dolgozott, munka után fáradtan értek haza 6 óra körül. Ők egy bögre teát ittak, amihez kenyeret, sajtot, zöldséget és időnként húst is ettek. Ez számukra egy szükséges étkezés volt, amit az angolok egyszerűen csak ‘high tea’-nek (magas tea) hívtak. A név valószínűleg onnan jött, hogy míg a délutáni teát fotelokban, karos székekben, kanapékon egy társalgóban fogyasztották, addig ezt az étkező asztalnál ülve, úgy mintha vacsoráznának. Persze a felsőbb rétegek is kialakították a maguk ‘high tea’ szokásait. Ez számukra egy olyan étkezés volt 6 óra körül, amit az egyszerűsége miatt maguk is fel tudtak tálalni, ha a szolgálók épp nem voltak otthon. A teához ugyanúgy ettek szendvicseket, sütiket, de hozzá még valamilyen pitét, halat, gyümölcsöt vagy pástétomot is felszolgáltak.
Manapság ezek a tea szertartások megmaradtak nyaralásokra, születésnapokra, egyéb különleges alkalmakra és persze az ide látogató turisták kedvelt programjának, akiknek szükségük van egy kis pihenőre két látványosság között. A nevek jelentése annyiban módosult, hogy a kora délután elfogyasztott teát “low tea”-nek hívják, míg a késő délutánit “high tea”-nak.

Azért meg kell hagyni, hogy eszméletlenek ezek a britek, hogy még egy egyszerű uzsonnázást is milyen szertartásszerűen képesek végezni nap mint nap. A fentebb leírtak alapján és annak tudatában, hogy egy angol képes napi 7-8 bögre teát elfogyasztani, ez határozottan tradíciónak tekinthető, amit minden turistának ki kéne próbálnia, aki kicsit is közelebbi ismeretségbe akar kerülni a brit kultúrával.

Zsolti a Fortnum & Mason tea szalonját választotta. Ez olyasmi áruház, mint az 1834-ben alapított Harrods vagy az 1909-ben épült Selfridges, csak ez 1707 óta szolgálja ki a vásárlókat. Az épület 4 emeletes, mindegyiken luxus márkák közül válogathatunk, és az elegáns környezetben lehet vásárolni ételt, italt, alkoholt, édességet, ruhát, parfümöt, de akár a konyhánkat is berendezhetjük innen, ha ahhoz van kedvünk (és persze anyagi keretünk). A királynő jubileumára felújított tea szalon a legfelső emeleten található. A lifttel szemben egy recepciós pult volt, ahol elvették a kabátjainkat, majd oda kísértek az asztalunkhoz.
A falhoz épített párnázott pad olyan kényelmes volt, hogy akár órákat is el lehetett volna üldögélni rajta, és ezt az élményt a díszpárnák csak fokozták.

A teríték mellett kaptunk egy menü kártyát is amiről Zsolti a Lapsang Souchong aromás teát válaszotta, én pedig a könnyebb Darjeeling-et. A többi tétel tájékoztató jellegűen fel volt sorolva, de a pincérünk elmondta, hogy mindenből kérhetünk repetát és a menünkhöz hozzá tartozik még az is, hogy a terem közepén álló kocsiról választhatunk torta szeleteket.

Kaptunk krémsajtos és uborkás szendvicset, koronázási csirkéset, marha húsosat, füstölt lazacosat és sonkás tojásosat. Ezeknek a szendvicseknek a héja le volt vágva, majd stílusosan téglalap alakúra formázták őket. Angolul csak ‘fingers’-ként (ujjak) emlegetik őket.

A középső tányéron kétféle ‘scone’, sima és mazsolás, volt. Hozzá kaptunk málna lekvárt, ‘lemon curd’-öt és ‘clotted cream’-et. Ha valaki csak ezt fogyasztja a délutáni teához, akkor azt az angol csak ‘cream tea’-nek (krém tea) hívja.

És akkor menjünk sorba, hogy igazából mi micsoda:

• Scone: sütőporos édes sütemény, amit készíthetnek búza vagy árpa lisztből, de akár zab pehelyből is. A 20. században kezdték el fogyasztani a tea délutánokon is, az állaga tömör, könnyen morzsálódik.
• Lemon curd: egyfajta citromos krém, amit a legjobban annak a citrom tortának a töltelékéhez tudnék hasonlítani, amit karácsonykor sütöttem, de ez sokkal édesebb és sűrűbb.
• Clotted cream: tejtermék 55-64 %-os zsírtartalommal. Félúton van a tejszín és a vaj között. Devon és Cornwall a két legnagyobb dél-angliai megye, ahol készítik.

Nos, ezek külön-külön is brutálisan finomak, de a hármat együtt elfogyasztva valamiféle földi Paradicsomban érezhetjük magunkat (ha figyelmen kívül hagyjuk a kalória tartalmukat). Devonban a ’cream tea’-t úgy fogyasztják, hogy a scone-t ketté vágják, megkenik clotted cream-mel, majd arra raknak valamilyen lekvárt. Cornwallban is ketté vágják a scone-t, majd ők először lekvárral kenik meg, és csak aztán clotted cream-mel. Itt képesek azon veszekedni, hogy melyik jobb. Én részemről a devoni megoldásra szavazok. Ki hallott már olyat, hogy a lekvár tetejére kenjük a vajat?

A felső tányéron pedig sütikék voltak: egy étcsokis; egy citromos, tejcsokis; rózsavizes; valami macaron szerűség és a fehér kupolás pedig körtés volt.

Zsolti úgy gondolta, hogy ő megnézné azt a sütis kocsit is, és kért egy csoki torta szeletet, ami nagyon finom volt, de engem a scone, clotted cream, lemon curd szentháromság kicsinált és max úgy fért volna belém még több cukor és zsír, ha megtömnek.

Valahogy azért sikerült feltápászkodni a kényelmes padokról, nekem ez az egész nagyon tetszett, meg is jegyeztem, hogy ha anya legközelebb meglátogat, akkor tuti elcipelem egy ilyen teázásra, mert ez tényleg egy élmény.

A színházban pedig a Charlie és a csokigyárat néztük meg. Erről ötletem sem volt, hogy hogyan csinálták meg, mert nem tipikusan színházi környezetben játszódik a történet, de az egyik legjobb darab volt, amit valaha láttam. Úgyhogy, ha erre jártok, ne hagyjátok ki ezt sem!

Források:

• http://www.joepastry.com/2012/the-highs-and-lows-of-tea/
• http://www.joepastry.com/2012/what-is-english-%E2%80%9Cclotted%E2%80%9D-cream/
• www.afternoontea.co.uk
• http://en.wikipedia.org/wiki/Scone
• http://en.wikipedia.org/wiki/Clotted_cream