Ezúttal a Hind’s Head-ben voltunk vacsorázni vendégként. Na nem azért, mert egyébként nem töltök ott elég időt, hanem, mert az egyik desszertünket Zsolti meg szerette volna kóstolni, mielőtt lecseréljük az étlapról. Én részemről ki voltam éhezve egy normális sajttálra. Bár azt már előre tudtuk, hogy sok esély nincs rá, hogy csak desszerteket együnk, de azért az egyik barátunkkal hármasban csak elmentünk.
A bárban kaptunk asztalt az egyik kandalló mellett. Ugyan egész nap sütött a nap, a levegő mégis hideg volt, úgyhogy jól esett leülni mellé.
Az étlapot próbálják a lehető legegyszerűbben tartani. Egy fehér lapra van kinyomtatva a napi menü. Ez általában ugyanaz, lehetnek apró változtatások, de ha nincs, akkor is minden nap újat nyomtatnak.
Ezúttal eltekintünk a 3 fogástól, mindegyikünk csupán csak kettőt választott és azt is össze-vissza. A rendelések után kaptunk kenyeret és vajat.
Itt azért meg kell említenem, hogy akármennyire is nem szeretnék, akkor is elfogult leszek. Hiszen minden szentnek… No, de mindegy is, inkább csak elmondom, hogy mit ettünk. :)
Zsolti megrendelte mind a három snack-et az étlapról. Ez a fatáblán tőkehal háromféleképpen (olajban sült tőkehal, halmajonéz és ropogós halbőr), scotch egg mustáros majonézzel és “Devils on Horseback” (pancetta-ba tekert alkoholos aszalt szilva mangó chutney-val töltve majd megsütve).
A barátunk egy főételt rendelt: tengeri keszeget medvehagymás tört borsóval és fekete kagylóval, a külön rendelt köretek hozzá főtt, pirított édeskömény, és a híres háromszor sült krumpli (utóbbin mind a hárman osztoztunk, le nem maradhatott volna az asztalról!).
Én egy előételt rendeltem: rákhúsos szendvics paradicsom krémmel és salátával. A szendvicsben középen el van rejtve egy ropogós kétszersült, ami ellensúlyozza annak puhaságát.
Desszertnek Zsolti Wassailing-et kért. Ez a sláger édességünk. Annyira jó, hogy Heston új könyvében is benne lesz. Mielőtt megkapta volna a desszertjét, elé raktak egy papírt a történetével.
A Wassailing régi angol szokás szerint egyfajta aratóünnepség volt januárban, a szó jelentése “jó egészség”. Az az évi almaborból ittak a következő év jó gyümölcstermésére és az aratásra. A hidegre való tekintettel főleg forralt almabort készítettek és azzal ünnepeltek, hozzá pedig énekeltek.
Ugyanez eredetiben:
A desszert pedig: almaleves a tányér alján; vaníliás, alkoholos, tojásos tejbe áztatott majd sült és karamellizált kalács; karamellizált almakompót (16 órán keresztül készül 90 fokos vízfürdőben); kristályosított kalács morzsa; nyers almapálcikák; alma fagyi; a fagyin almás karamell és vaníliás só.
Szépnek szép, de egyszerűnek semmiképp nem mondanám, Zsolti kb. 2 perc alatt az egészet betolta. Amúgy nagyon finom.
Én egy teljes sajt válogatás rendeltem. Ez 6 féle sajt, mogyorós kenyér, zabkeksz, házi birsalmasajt és házi körte chutney. Szerintem ezek a sajtok legalább olyan finomak, mint amiket a Fat Duck-ban és a Waterside Inn-ben árulnak. Az egészet nézve a körettel együtt pedig a környék legjobb sajttálja.
A barátunk vaníliás quaking pudingot rendelt karamellizált banánnal (sajtok mögött). Ő is kapott egy kártyát a történetről.
A quaking puding is a középkorból származik, amikor is felfedezték, hogy sós dolgok helyett édes keverékeket is gőzölhetnek rongyban. A magas tojás, cukor, fűszer tartalma miatt csak ünnepnapokon főzték, hiszen rendkívűl drága volt abban az időben. A nevét pedig az állagáról kapta, hiszen remeg és rázkódik.
A desszertek után még sokáig ott beszélgettünk. Már épp menni készültünk, amikor a bárból megkérdezték, hogy küldhetnek-e nekünk egy italt. Ó, hát persze, akkor maradunk még egy körre. Kaptunk rebarbarás pezsgős koktélt és “Regents Punch”-ot.
A pezsgős koktélt azért, mert a báros főnöknek segítettünk a desszert pályán megcsinálni a rebarbarát és rendszeresen kóstolgattuk az általa készített rebarbara kompótlét is, hogy elég édes vagy elég vaníliás-e.
Ez a koktél rettenetesen finom volt! Savanykás édeskés rebarbara íz vaníliával és gyümölcsös pezsgővel. Igazi nyári, csajos, posh ital.
Ennél a pontnál azért nem álltam meg azt, hogy Zsolti orra alá ne dörgöljem, hogy “Látod, látod ilyen az igazi rebarbara íz, és nem olyan, mint amilyet a Laci! Konyha!-ban ettél.” A válasz erre csak az volt, hogy “Ez valóban erősebb rebarbara ízű.”
A Regents Punch-ot is a bárosok készítik. Ez elég erős volt, ital a 19. századból. Ez is nagyon ízlett mindannyiunknak.
Vettünk egy pillantást a “Historic Mixology” nevű itallapunkra is. Tarlmaz modernebb koktélokat Hind’s Head stílusban, koktélokat a 19. századból és különböző puncsokat szintén a 19. század környékéről. Ezek is mind házi készítésűek. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy a vasárnap esti személyzetis italozásaimat ezek megkóstolásával kellene töltenem…
Az este szuperül sikerült és egészen eddig a pontig nem is tudtam, hogy italfronton is ilyen erősek vagyunk.
Ez volt a harmadik alkalom, hogy a Hind’s Head-ben kajáltunk a Zsoltival. Szerintem ez messze-messze felülmúlta a másik a kettőt.