A magyar csapat a Bocuse d’Or második napjára (01. 30.) volt beosztva. Az verseny első felét előző nap, mi nem néztük végig, mert ebéd foglalásunk volt egy étterembe és ha kimegyünk csak végigrohantuk volna az egész napot. Viszont elhatároztuk, hogy másnap korán reggel már ott leszünk és végig követjük az eseményeket.
Reggel 8-kor az álmos Lyon-on átvágtuk magunkat és kb. 8.45-re a helyszínen a magyar standnál is voltunk (11-es box). Annak ellenére, hogy a lelátók még üresek voltak a látvány sokkoló volt. A székeken és falakon mindenhol japán, norvég és usa zászlók voltak kirakva. A sajtó kártyákkal rendelkezők korábban felmentek és kirakták a zászlókat, mondván azok foglalt helyek. Ez aztán a szervezés, kérem szépen!
A szurkolók előtt a kapuk csak 9-kor nyitottak, akkor pedig hatalmas zaj közepette minden nemzet betódult. A franciák fújták a kürtöket, az Egyesült Királyság szurkolói zenekarral vonultak, míg a japánok tapsolókkal és egyenköpenyben foglalták el a helyeiket…
Lentről csupán annyit láttuk, hogy a magyarok az álló lelátón táboroztak sok japán társaságában. Reméltük, hogy nem fognak kiszorulni. 30 perc után pedig egyetlen japánt sem lehetett köztük látni, viszont magyar zászlókat és a nemzeti színű szarvas sapkákat mindenhol. :) Erről a többi újságíró is megjegyezte, hogy mennyire klasszak. :)
Tamásék 9:40-kor kezdtek neki a főzésnek, a magyar szurkolók pedig bátran bíztatták őket. Az asztalon több órát is elindítottak.
A csapatnak amúgy volt egy francia mosogatója is, akinek a lelkére kötötték, hogy semmit ne dobjon a szemétbe, amíg ők nem mondják. Úgy tűnt, hogy jól tudtak együtt dolgozni.
A főzés során Tamás és Ádám is nagyon koncentrált. 12-ig a sajtó is egészen közel mehetett a boxokhoz.
Az interjúkat főleg Hamvas Zoltán adta, de ha Tamás kérdezett tőle valamit, azonnal rá figyelt. Ez sem volt egyszerű, a szurkolók miatt akkora hangzavar volt a csarnokban, hogy még nekik is majdnem kiabálniuk kellett, ha hallani akarták egymás hangját.
Hamvas Zoltán mindenkinek elmondta, hogy minden tervszerűen halad és hogy “jól állnak”. Megnyugtató volt ezt hallani.
Közben mi végigjártuk a többi standot is. A franciához alig lehetett hozzáférni, szinte végig 3-4 kamera filmezte és interjúztatta őket + a fotósok. Ha amúgy nem lett volna elég nyomás rajtuk, akkor a hiányzót azonnal megkapták. Ott jártunkkor pont libamáj sült a tepsiben és fogadni mertem volna, hogy szarvasgomba is lesz a menüben (és amúgy volt!).
A verseny során az észt coach elájult és mentővel vitték el. Pletykák szerint a fickó már előző nap is enyhén ittas állapotban volt, erre rátett az idegesség, ma (01.30.) pedig a kórházban kötött ki. Innentől kezdve az észt csapat edző nélkül csinálta végig az egész versenyt. Nem lehetett könnyű. (A 14. helyen végeztek.)
10 órától a Sirha TV is adott adást, amit élőben lehetett követni a neten. Egyesével bemutatták az aznap induló országokat is. A magyar pulton a kipakolásnál több bűvős kockát is elhelyeztek, amit a műsorvezetők érdeklődéssel forgattak.
A boxok előtt két hosszú asztal volt elhelyezve a zsűrinek, amit a felszolgálók a reggel folyamán gondosan meg is terítettek. Hogy a terítés tökéletes-e azt két felszolgáló ellenőrizte az asztal két végétől egymással szemben állva. Minden pohárnak pontosan egy sorban kellett lennie. A zsűri asztalaira felkerült még ásványvíz, bor, pezsgő és egy kis kenyér is.
Az első halas tányért 13.00-kor tálalták, innentől kezdve a még folyamatosabb hangzavar garantált volt. Az összes újságírót már 12-kor kizavarták a boxok elől, úgyhogy mindenki csak kijjebbről figyelhette az eseményeket és a tálalást. 12 ország sajtója szűken, de még elfért az erre kijelölt sávban.
Az ováció a szurkolók körében is hatalmas volt, a lelátók előtt tömegek álltak sorban a bejutásért, ha valaki pedig kiment, akkor semmi garancia nem volt rá, hogy vissza is tud majd jutni.
A boxokban is pattanásig feszült a helyzet, mindenki a tálalásra és az ételeire koncentrált.
A magyar hal étel tálalása előtt 30 perccel csak annyit láttunk, hogy Tamás egy fehér papírtörlőt dug az orrába. Ment a találgatás, hogy “lehet, hogy csak náthás”, de az igazság az, hogy szegénynek elkezdett vérezni az orra az idegességtől. A munka azonban ment tovább, Tamás pedig szerencsére jobban lett.
Annyit sikerült látnunk, hogy az angoloknál a sütőre ki volt rakva egy “Keep calm and carry on”-os plakát. Ők is idegesek voltak. (De hát ki nem, ha egyszer ekkora a feszültség?)
Tamás halas táljai fantasztikusan néztek ki. Rombuszhal, homár, lángos tokhalkaviárral és az “improvizált” köret.
A húsos tál pedig szintén lélegzetelállító volt, ír marha, mangalica szalonna, petrezselyem jus, gyulyásleves, gombával töltött répa, konfitált sütőtök, marinált cékla, hagymakompót, hagymalekvár, szarvasgomba és a többi… A műsorvezetők próbálták kimondani azt, hogy “mangalica”, de nem ment nekik egyszerűen, a “gulasch” könnyebb volt. A húsos fogás tálalásánál pedig beszéltek egy kicsit a magyar nyelvről is. Hogy semmihez sem hasonlítható, egyedi és a mangalica leegyszerüsítve csak “hairy pig” lett.
Utánunk már csak a Japánok tálaltak és kóstolás, majd takarítás után vége lett a főzésnek. Annyi információt sikerült megtudnunk a magyar csapatról, hogy az egyik köret nem sikerült úgy, ahogy tervezték és a zsűriből a gulyást sem mindenki kóstolta meg, mert nem volt az asztalon kanál. Apróság, azonban mégis bosszantó hiányosság.
Az eredményhirdetésig még volt 2 óránk, felmentünk a sajtó szobába kicsit szuszanni. Ez hiba volt. Az ünnepség 17:30-ra volt kiírva, mi 16:50-kor elindultunk lefelé. A bejárat előtt hatalmas tömeg várt minket, nem tudtuk, hogy miért nem mehetünk be. Végül kiderítettük, hogy sokan visszaéltek a sajtóbelépőkkel, mivel a bejáratnál álló személyzet sem vitte túlzásba az ellenőrzést. Csodás. A tv-sek hatalmas kamerákkal és mikrofonokkal mehettek. Ezúttal a méret volt a lényeg, akinek nagyobb gépe volt, az mehetett előbb. Zsolti tolakodásban jobb mint én, ráadásul egy méretes fényképező is volt a kezében, úgyhogy őt előbb beengedték. Na szép, én meg ott maradtam. Annyi eszem azért még volt, hogy a félig üres (de azért még így is hatalmas) fotóstáskáját elkérjem tőle, hogy engem is beengedjenek. Mellettem egy francia nőci fejvörösödésig veszekedett a biztonsági őrrel, hogy miért nem mehet be. A fickó elhajtotta, esélye sem volt, én meg próbáltam a kártyámat mutogatni és bájosan mosolyogni meg türelmesen várni. És igen, végül csak beengedtek, de a tömegnyomor a pódium előtt csak fokozódott. Ahol ma reggel/délután 12 ország sajtója épp hogy csak elfért, oda most 24 ország újságírója próbált bezsúfolódni.
Na nem panaszkodom, mert még vizet is kaptunk és egy széket is sikerült szereznem az egyik magyar fotósnak, hogy lásson a fejeken túl is. :) Ezzel a székes akcióval úgy éreztem, hogy én vagyok a nap hőse (persze csak a csapat után).
Viszont azt megállapítottam, hogy mi vért izzdtunk azért, hogy bejussunk, de a biztonsági őrök is megizzadtak a “sajtóval” azaz a velünk való küzdelemben. Na mindegy. A ceremónia elkezdődött, és most már mindenki csak erre koncentrált.
Az ünnepség hosszúra nyúlt, bevonultak a műsorvezetők, a Bocuse intézet tagjai, a séfek, a segítők, az ott dolgozók, mind a 24 csapat az ország zászlókkal (tisztára olyan volt, mint az Olimpián) és persze hatalmas hangzavar, taps, kiabálás, dudakürt kiséretében maga Paul Bocuse is. Egészen meg volt hatódva.
Aztán elkezdődtek a díjátadók, a különdíjakkal kezdték, ahol a legjobb plakát díját Magyarország kapta. Örültünk, tapsoltunk meg kiabáltunk. Kezdésnek nem volt rossz! :)
Legjobb promóció: Guatemala
Legjobb hal étel: Norvégia
Legjobb segítő és legjobb hús étel: Egyesült Királyság
A helyezéseknél, amikor kinyitották a borítékokat, olyan csönd lett a teremben, hogy a légy zümmögését hallani lehetett volna.
3. Japán – a commis annyira meg volt hatódva, hogy nem bírta abbahagyni a sírást
2. Dánia
1. Franciaoszrág – a borítékot Paul Bocuse bontotta ki és az ország nevet is ő olvasta fel. A feszültséget tapintani lehetett volna a csarnokban. Látszott rajta, hogy nagyon-nagyon büszke! Úgy tűnik, a francia csapat bírta a nyomást.
Aztán egy kicsit oszlott a nép, mi is gratuláltunk Tamáséknak, 10. hellyel a 24-ből első alkalommal a világ legrangosabb szakácsversenyén nagyon szép munkát végeztek!
Azt hiszem, ezek után méltán mondhatjuk azt a magyar konyhára, hogy híres. :)
További tudósítások:
- Origo: Percről percre
- Világevő: Széll Tamás a házban
- Index: Félelem és reszketés a céklapokolban
- Hvg: … a magyar csapaté a tizedik hely… , fotógaléria
- Bűvös Szakács: Széll Tamás Lyonban
A magyar halas tányér és a hús tál hivatalos fotói (forrás: Sirha):
