Az angol karácsonyi hagyományokról tavaly írtam egy hosszabb cikket, amiben azt is megemlítettem, hogy a családi ebéd desszertje “a híres karácsonyi puding, amit ha valaki rendesen elkészít, akkor már hetekkel karácsony előtt összeálllítja”. (Még több információt róla ide kattintva találtok.)
A szeptember 25-e bőven megfelel ennek az elvárásnak. Az étteremben évek óta minden decemberben opcionális desszert és mivel több száz kell belőle és mivel hetekig kell “érlelni” nem lehet csak úgy pik-pak összerakni.
A dolog úgy nézett ki, hogy a főcukrász közölte, hogy én és egy másik srác csináljuk meg őket szeptember 25-én. Azért akkor, mert ő már 3-szor csinálta, szemmel tud tartani minket és azt, hogy minden rendben legyen. (Ő azóta már nem dolgozik nálunk.)
Úgy kezdtük, hogy a fagyasztót kihúztuk a pult alól, a teteje lett a munkafelületünk és elkezdtünk kimérni mindent, kétszer. Mivel óriási mennyiséget csináltunk muszáj volt mindennek rendben lennie és több szem többet lát alapon egyszer kimértem én a dolgokat és egyszer a kollégám. Ha minden egyezett, akkor ment bele a konténerbe.
Ez a méricskélés aztán órákig tartott, meg aztán az elején mi is tök mókásnak tartottuk és elkezdtünk karácsonyi dalokat énekelni, meg persze arról beszélni, hogy kinél hogy telik a karácsony és kinek a nagyija csinálja a legjobb karácsonyi pudingot…
Majd mindenki fényképeket csinált rólunk, mert úgy tele voltunk pakolva zsemlemorzsával és mazsolával és az egész teremnek narancshéj illata volt és azt kérdezgették, hogy mit csinálunk annyira. Karácsonyi pudingot, 90 nap karácsonyig, mi mást?
Amikor az összes száraz dolgot kimértük és jöttek volna a folyadékos hozzávalók rájöttünk, hogy a rossz sherry-t rendelték meg hozzá. Mert az ami volt az nem sötét és nem is édes, garantáltan nem lehet a pudingba belerakni. Szívás. Ez már délután 2-kor volt. Agyaltunk mindannyian, hogy honnan szerezzünk 8 kg Pedro Ximenez Sherry-t lehetőleg azonnal, úgy hogy nem kerül egy vagyonba. A megoldás végül az lett, hogy az egyik italos cég, aki szállít nekünk is, mondta, hogy nekik van, nem számítanak fel érte több pénzt, de aznap már nem tudják kiszállítani, úgyhogy ha kell, akkor el kell mennünk érte. Erre a sous chef csak annyit mondott, hogy a konyha még soha nem volt úgy beúszva, hogy nekünk kelljen elmenni alapanyagért. Hát most ez is megtörtént. Szóval a kollégám fogta magát és elsétált a 20 percre lévő üzletbe, majd telepakolt karokkal, kidagadt izmokkal kb. 40 perc múlva meg is érkezett a megfelelő márkával. Óriási szerencséje volt amúgy, hogy szép idő volt és nem szakadt az eső. :)
Amíg ő elvolt én kézzel, fekete vastag gumikesztyűben kevertem a korábban kimért száraz és aszalt alapanyagokat. Egyedül a folyadék hiányzott belőle, de ha előtte nem keverjük a többit össze, az egész összeragadt volna egy nagy csomóba egyenetlenül. 3 nagy konténert használtunk és a mixet mozgattuk egyikből a másikba. Nem viccelek, a cucc nehezebb volt mint én.
Amikor a folyadék is belekerült, a kollégám vállalta a további keverést. Nem fogok hazudni, írtó undorítóan nézett ki az egész és az alkohol gőz úgy betöltötte a termet, hogy már a szagától is be lehetett volna csiccsenteni. (Ez az illat aztán takarítás ide vagy oda még egy napig aztán ott is maradt.)
Az alapos keverés után az egész mix belefért egy konténerbe, ami aztán több, mint 80 kg-t nyomott.
Így délután 4 óra tájban a munka felén túl is voltunk. Most jött az adagolás. Minden adag 150 g-os volt. A formákban a pudingot egyenletesen le kellett nyomkodni, majd a vákuumgépbe berakni, hogy az a mix közötti levegőt kiszívja, majd megint lenyomkodni, hogy jó tömör legyen, a pohár szélét letakarítani majd tetőt rá és mehetett a hűtőbe. Ez aztán a soha véget nem érő idegesítő, agyzabáló munkarész volt 6 órán keresztül.
Amikor a 20. ajtón belépő ember kérdeze meg, hogy “mit csináltok?” vagy hogy “ti még mindig ezt csináljátok?” - a nagy késemet tudtam volna beléjük mártani. Sem ahhoz nem volt kedvem, hogy beszélgessek, sem ahhoz, hogy karácsonyi dalokat énekeljek, sőt úgy általában az egész karácsonytól elment a kedvem, olyan szinten volt agyzabáló 6 órán keresztül ugyanazt csinálni.
Na persze éreztük mi, hogy az egész Square karácsony most a mi vállainkon van, mert ha a pudingok nem lesznek jók akkor ráment egy napi munkánk, az étteremnek meg egy rakás pénze, arról nem is beszélve, hogy mekkora lebaszást kaptunk volna… Amikor az első puding bekerült a formába, beraktuk a gőzös sütőbe. 90 fokon 3 órát gőzöltük. Amikor kész lett tökéletesen kiborult a formából, jó íze is volt, jobbat nem is várhattunk volna, úgyhogy nagy volt az öröm, részünkről pedig megnyugodtunk, hogy akkor “az idei karácsony is rendben lesz”. Legalábbis desszert szempontjából mindenképpen.
A pudingokat gőzőlés után lehűtöttük, majd az egyik szárazárus cég, aki szállít nekünk, elvitte őket. Karácsonyig ők fogják tárolni őket, így nálunk nem foglalják a helyet, aztán majd mindig annyit szállítanak, amennyire szükségünk lesz. Kb. 450 db kis puding lett és készítettünk 10 db 1 kg-osat is. Utóbbiakat 5 órát gőzöltük.
Én úgy érzem, hogy a karácsonyi pudingokból idénre kivettem a részemet és mivel ez otthon egyáltalán nem hagyomány én egy falatot sem szeretnék enni belőle sehol. Ja, mert hogy idén végre otthon karácsonyozunk. :)
Ez pedig egy kis ízelítő a desszertekből:
A konyhától rendszeresen kapunk finomságokat szerviz után. Megmaradt húst, szószokat vagy akár langusztint is, ami igazi ínyencség, főleg úgy, hogy a személyzet eszi titokban és nem a vendégek, mert ezt persze úgy kell enni a sarokban gyorsan, hogy a főszakács, sous chef még véletlenül se lássák meg, különben égi háború lenne. A kollégám úgy gondolta, hogy itt az ideje a hálálkodásnak és készített nekik egy tányért a desszertjeinkből.
A legfelső földimogyorós, tejcsokis szelet banán fagyival, alatta egy őszibarackos sajttorta van barack szorbéval, majd 3 féle szorbé (ananász, kamillás körte, cseresznye) és egy szilvás, habos, habcsókos pohárkrém.