Zsoltival egy késői ebéd után London belvárosában vásároltunk, sétálgattunk és félig-meddig a turistát játszottuk az elit környéken.
Így esett, hogy elbóklásztunk a Burlington Arcade-hoz is, ahol aztán tovább csodáltuk a luxust kasmír pulóverek, puccos kalaposok, régi stílusú cipőboltosok és gyémánt nyakékek formájában. Utóbbiak úgy voltak a kirakatba rakva, mintha az olyan természetes lenne, hogy 45 000 font értékben minden sarkon ott vannak…
Az üzletsor végére érve megakadt a szemem egy aranyozott kirakaton, ami tele volt pakolva macaronokkal és a cégtáblán az állt “Ladurée”.
Nem lehetett csak úgy elsétálni mellette. Haboztam, hogy javasoljam-e hogy bemenjünk, vagy inkább jobb az nekünk, ha haladunk. Zsolti végül feltette a nagy kérdést:
- Szeretnél bemenni és megkóstolni egyet?
- IGEN!
Ladurée: francia luxus cukrász szalon. Ők a világon az egyik leghíresebb macaron készítők is egyben.
Macaron: töltött apró sütemény, aminek a két fele tojásfehérjéből, porcukorból, mandulalisztből és/vagy darált mandulából és ételszínezékből készül. Általában valamilyen krémes töltelékkel van összeragasztva. Az egyik legjellegzetesebb francia édesség. Beleharapva kívül enyhén ropogós, míg a közepe a tölteléktől puha és krémes.
Bent a boltban aztán így zajlott a beszélgetés:
- eszünk egyet-egyet?
- legyen inkább kettő-kettő, mert akkor az 4 fél
- rendben.
Közben hallottuk, hogy 6 a minimum amit tudnak dobozban adni, úgyhogy megállapodtunk abban.
Ezúttal már az eladóval beszélgettünk:
- 6 db macaront szeretnénk dobozban
- 6-osra csak ez a díszdoboz van, ami plusz 3 fontba kerül, vagy van 8 db egyszerű dobozban
- akkor inkább legyen a 8-as…
Olyanok voltunk mint a gyerekek a cukorkaboltban: ebből is egyet, abból is, még azt is, köszönjük ez a nyolcadik.
Kávéra nem maradtunk, pedig azt is lehetett kérni, úgyhogy mentünk a kasszához fizetni. A dobozt még egy ízléses papír táskába is betették, mi pedig alig vártuk, hogy hazaérjünk és nekik essünk.
Az árát egyáltalán nem mérik olcsón 1 db macaron 1.70 fontba (kb. 600 Ft) kerül, de ennyi luxust néha muszáj az embernek megengednie magának…
A kóstolást aztán komoly szakértelemmel végeztük otthon, alaposan kielemezve mind a 8 ízt:
- kókuszos: remek választás volt, én amúgy is imádom a kókuszt süteményekben, ez pedig nagyon el volt találva;
- pisztáciás: nulla pisztácia íz volt benne, ellenben jó erősen érződött az a mű mandula íz amitől a falnak bírnék menni, ha megérzem süteményben, mert szerintem rettenetes;
- narancsvirágos: én ezért alapból nem rajongok, kis mennyiségben kellemes fűszer, de ha valamit így neveznek el, akkor az tuti nem kis mennyiségben lesz jelen. Zsolti ki szerette volna próbálni, így kértünk egy ilyet is amit ő csak így jellemzett: “olyan, mint egy parfüm, de inkább kézmosó krémszappan íze van”;
- málnás: ez málna lekvárral volt megtöltve és mindkettőnknek nagyon ízlett;
- venezuelai csokis: ez Zsolti kedvence lett;
- sós karamelles: a karamell állaga nagyon el volt találva, és izgalmas volt a ropogós édes külső az enyhén sós és nagyon krémes karamellel;
- medvecukros: elsőre ez is inkább mandulaízű volt, de ebben a medvecukor legalább utóízében enyhén kijött;
- gyömbéres: nekem ez is nagyon ízlett. A gyömbér enyhe kellemes csípőssége harapás után azonnal kijött, egy édességbe nem is kell ettől több, így igazán élvezhető volt.
Érdekesség még az, hogy a 2006-os Marie Antoinette filmhez (rendező: Sofia Coppola) a cukrász süteményeket a Ladurée készítette. Itt egy klip a filmből amiben a ruhák mellett a sütiké is a főszerep: