Amikor még otthon laktam, vasárnaponként legtöbbször nagy családi ebédek voltak és a reggel/délelőtt azzal telt el, hogy anya a konyhában főzött, sütött és tett-vett. A menü szinte mindig a húsleves-rántott hús-sült krumpli-savanyúság vonal volt. Egészen addig, amíg anyunak egyszer kifakadtam, hogy már nem bírok több rántott húst enni és a hátam közepére sem kell és nem érdkekel, hogy vasárnap van. Anya barátja meg azon akadt ki, hogy én miért akarok mindig valami mást enni és nekem miért nem jó az, ami van, és így tovább… A lényeg az, hogy az egészből volt néhány parázs vitánk, amit anyu egész egyszerűen úgy oldott meg, hogy közölte velünk, hogy fogjuk be (ez a diplomatikus kifejezése annak, ahogy akkor elhallgatatott minket) és csinál majd rántott húst is, meg nekünk valami mást. Így visszaállt a családi béke, aminek az lett a következménye, hogy anya elkezdett minden vasárnap kétfélét főzni. Ennek a méghosszabb távú következménye pedig az volt, hogy a család többi része is megunta a rántott húst vasárnaponként, én meg gyakorlatilag évekig nem voltam hajlandó megenni a fentebb leírt vasárnapi menüt.
Állítólag az idő minden sebet begyógyít, így esett, hogy az egyik kollégám kitalálta, hogy csináljunk rántott húst az egyik személyzetis vacsorának az étteremben. És igen, valóban évek óta nem ettem egy rendes, kiadós vasárnapi menüt, hát legyen. Úgyhogy nekiálltam a rántott húsnak és a hagymás krumplinak. Volt hozzá még a háromszor sült krumpli leeső kisebb részei, meg savanyú uborka. Desszertnek pedig a még fejlesztés alatt álló citromtorta citromos keksszel.
Péntek este ellenére a vasárnapi hangulat megvolt, a kollégák értékelték, én pedig úgy éreztem, mintha otthon lennék, és örültem, hogy sikerült olyan hagymás krumplit csinálnom, amilyet általában anyu szokott. Utána persze a kajakóma sem maradhatott el, a kép pedig a Facebook oldalamon osztatlan sikert aratott.
Ez persze nem hozta meg a kedvemet ahhoz, hogy ennek a (ritkán előforduló) vasárnapi szabadnapjaimon neki is álljak. Ezért mindig valami mást eszünk, lehetőleg valalmi gyorsat és egyszerűt. Ezt úgy értem, hogy mosogatással együtt nem szeretnék 1 óránál többet eltölteni a konyhában, de persze valami finomat szeretnék a tányérokra rakni, ami méltó a vasárnaphoz.
Ma halat szerettem volna enni, így a környékbeli erdőben tett kirándulás után hazafelé beugrottunk a Waitrose-ba megnézni, hogy mi a kínálat. Vettünk 4 db Szent Jakab kagylót és 2 ördöghal filét és némi köretet hozzájuk.
A jakabok nem voltak tervben, de egyszerűen nem lehetett ellenállni nekik, az ördöghal pedig akciós volt, kihagyhatatlan ajánlat.
A kagylókat előételnek készítettem el. 4 szelet bagettet megpirítottam, majd sóval, borssal, citromlével fűszerezett tejföllel megkentem őket. A két végére serpenyőben pirított kolbászt tettem. A kolbász zsírjában megsütöttem a Jakabokat, de csak annyira, hogy épp hogy átmelegedjenek. Ezt középre raktam majd rukkolával díszítettem.
A kagylók omlósak, puhák, már szinte krémesek voltak, de én sajnáltam, hogy nincs itthon snidling, mert azt még apróra vágva kevertem volna a tejfölbe. Illett volna az ízvilághoz.
Az ördöghal körete kevert zöldsaláta volt, amit közvetlen fogyasztás előtt olíva olajjal, almaecettel, sóval és borssal ízesítettem. A másik köret pedig avokádó krém volt. Ehhez két érett avokádót meghámoztam, majd összeturmixoltam, apróra vágott zöld kaliforniai paprikával, mentával, sóval, borssal, citromhéjjal és citromlével ízesítettem. Tálalásig a hűtőszekrényben hagytam.
A halat sóval és borssal fűszereztem majd forró serpenyőben olíva olajon bőrén lefelé elkezdtem sütni. Amikor aranybarna volt, megfordítottam kb. 10 másodpercre, hogy a másik oldala is átsüljön, majd vissza, és ment be a 180 fokos sütőbe 5 percre. Kivétel után a serpenyőben pihent fogyasztásig. A tányéron friss citromlét facsartam rá.
Ezt egy gyümölcsös, kicsit testesebb chardonnay-val kísértük.
A desszeretet ezúttal kihagytuk, de a délutáni kávéhoz, azért néhány maláta whisky-s fudge elfogyott. :)
A nap hátralévő részében pedig lazítunk, hűek maradva a vasárnap délutánokhoz.
OFF
A kirándulásunk céljpontja a Cliveden House környékén lévő erdő volt. Megnéztük (csak kívűlről) a régen nemesi tulajdonban lévő kastélyt, ami ma szállodaként üzemel és gyönyörködtünk az ébredő tavaszi erdőben és a vadon növő virágokban.
Zsolti igazából bluebell-eket akart fényképezni. Sajnos nem tudom a magyar nevét, de ezek a pici kék virágok, amik mezőkben nőnek a tavaszi erdőben.
A küldetés sikeres volt, képeket pedig ide kattintva lehet nézni.