A Hakkasan kínai étteremlánc. Ettől még nem is lenne annyira különleges, de ők a kínai kaját csúcsminőségben produkálják. Az első londoni Hakkasan (Hanway Place) 2001-ben nyitott és 2003-ban megkapták a Michelin csillagot. Nem találkoztam még olyan emberrel, akinek ne tetszett volna az, amit ott evett. Egy ideje már nekünk is tervben volt, hogy elmegyünk és ez néhány hete végre össze is jött. Zsoltival Londonban bóklásztunk egész nap, mondtam neki, hogy azt csináljuk majd, amit ő szeretne, mert szülinapja volt. Azt is megbeszéltük, hogy este elmegyünk majd valahova kajálni, de asztalt sehova nem foglaltunk, mondván majd kitaláljuk, hogy hol eszünk. Ki is találta este, hogy menjünk el a Hakkasan-ba, mert nincs messze. Felpattantunk egy buszra és odamentünk. Nekem azért voltak kétségeim, hogy szombat este 7-kor lesz-e még asztaluk két főre, de egy próbát azért megért.
Amikor odaértünk két ‘kétajtósszekrény’ fickó állt az ajtóban és egy recepciós kisasszony, aki kérdezte, hogy asztalt szeretnénk-e két főre. Aham, azt. Ijesztőnek tűnt a bejárat, körbe minden fekete téglával volt építve, és a pincébe szintén fekete lépcső, fekete fal enyhe piros fénnyel megvilágítva vezetett le. Az ajtós kisasszony letelefonált, hogy van-e szabad asztal. Tök jó, van, mehettünk 3 emeletet le a piros félhomályban.
Leérve nagyobb recepciós pult volt, mint némelyik szállodában. Ezzel szemben legalább 5 vázában hatalmas orchidea csokrok díszelegtek. Meg is tapogattam őket, hogy igaziak-e, de azok voltak. Elvették a kabátjainkat, kérdezték a nevünket és mondták, hogy 9-ig maradhatunk. Szóval volt másfél óránk vacsorázni.
Az asztalunk elég picike volt, úgy tudtam csak beülni ha kihúzták, Zsoltival meg romantikus közelségben voltunk egymáshoz. Itt is csak félhomály volt és ameddig a szem ellátott minden irányban emberek ettek, ittak vagy álltak a bárban az asztalukra várva.
Elsőnek kértünk egy üveg vizet. Még ez is dizájnos volt. Az étlap nézegetése közben Zsolti viccesen felhívta a figyelmem arra, hogy az első oldal bal felső sarkát inkább hagyjam figyelmen kívűl. Mondom miért? Haha… A fogások 140-160 fontba kerültek/fő. Idő hiányában a degusztációs menü sem jöhetett szóba, úgyhogy maradt az a la carte.
Végignéztük a borlapot is és örömmel láttuk, hogy 4 féle magyar bor is helyet kapott rajta. Az utóbbi hónapok tapasztalata az, hogy most már minden magát valamire tartó étterem tart néhány magyar bort.
Ezúttal mi inkább rendeltünk egy üveg szakét, csak hogy hűek maradjunk a hely szelleméhez. Szobahőmérsékleten ittuk, mert a melegért egyikünk sem rajong igazán.
Előételnek Dim Sum gombócokat (Dim sum platter) és szezámmagos rákokat (Sesame prawn toast) kértünk. Mindenen megosztoztunk. Ezekhez kaptunk még szójaszószt, egy csípős olajos szószt és egy édes paprikásat is. Egyetlen bajunk volt velük, hogy túl hamar elfogytak.
Én sajna minden egyes kínai/japán étteremben küzdök a pálcikával és minden egyes alkalommal megfogadom, hogy nem, nem kérek rendes evőeszközt, inkább küzdök. Ennek következtében egy gombóc a tányéromon darabokra hullott, egy rák meg az asztalon landolt. A vacsora végére pedig beálltak a kezemben az izmok, mert annyira szorítottam a pálcikát. Zsolti meg persze jót röhögött rajtam. Legalább jól szórakoztunk, na. :)
Főételnek mindketten szent jakab kagylót kértünk. Ezeken is osztoztunk. Az egyik egy kagylós, rákos gombóc (Scallop and prawn cake) volt, a másik pedig gyömbéres szent jakab kagyló (ginger scallops). Kértünk egy adag rizst is hozzá, amit a felszolgáló osztott ketté az asztalunknál. Ő vágta fel továbbá a kagylós rákos falatokat is. Aztán magunkra hagyott minket, mi meg elkezdtünk enni. Nekem minden nagyon ízlett: a kagylók puhák voltak, a szószok frissek, a zöldségek pedig roppanósak.
A desszert lapon mindegyik tétel alatt volt bor ajánlás is. Én kinéztem magamnak azt amelyikhez a Tokajit ajánlották. :)
Kókuszos, ananászos, lime-os, nálam tuti befutó, nem is gondolkodtam sokat, hogy melyiket kérjem. Annyira ízlett, meg aztán az adag sem volt hatalmas, hogy előbb megettem, mint Zsolti az övét. Ilyen velünk azért még nem fordult elő. Ezeken nem osztoztunk, csak megkóstoltuk egymáséit.
Zsolti csokis-narancsos poharat kért (chocolate orange pot). Ennek a tetején volt egy vékony csokilap két lyukkal. Ebbe a lyukba a felszolgáló beletöltötte a meleg csokiszószt, ami megolvasztotta a tetőt és a krémet is. A tető így elegánsan belesimult a pohárba. A krém alján amúgy csokis durrogós cukorka is volt.
A vacsora után beszélgettünk egy kicsit a felszolgálóval. Megkérdeztük, hogy kb. hány ember eszik itt egy-egy szerviz alkalmával, ugyanis háromnegyed kilencre a bárban egy gombostűt nem lehetett volna leejteni, annyira sokan voltak. A bejáratnál ugyanez volt. A fickó azt mondta, hogy hétköznap ebédre 200-an vannak, de péntek szombat este kb. 600 fő fordul meg náluk. Wow! Mindezt egy csillaggal. Nem semmi.
Legközelebb tuti, hogy foglalunk asztalt.
Mivel az adagok nem hatalmasak három fogást mindketten gond nélkül meg tudtunk enni, és nem, nem maradtunk éhesek, csak nem éreztük azt, hogy szétpukkadunk. De ez gondolom a kiválasztott könnyű halas ételeknek is köszönhető volt.
Látogatás: 2012. December 15.
Fizettünk: 2 előételért, 2 főételért, 1 tál rizsért, 2 desszertért, 1 nagy üveg vízért, 1 üveg szakéért, 13 % szervizdíjjal 183 fontot.
Hakkasan
8 Hanway Place
London
W1T 1HD