MPW nekem mindig arrogánsnak és önteltnek tűnt, ezért nem is kapálóztam azért, hogy többet megtudjak róla, vagy hogy bármelyik éttermébe is elmenjek enni.

A Wheeler’s-ben is csak azért voltunk, mert Zsolti vett egy kupont a neten egy vacsorára hozzájuk. 60 fontba került 2 főnek, 3 fogás, egy-egy pohár pezsgő és egy üveg fehér vagy vörös bor. Ez szerintem jó ajánlat, úgyhogy foglaltunk egy asztalt április 24-én 18.00-ra.

Belvárosi étterem előkelő helyen, az utcán szinte csak taxikat és méreg drága autókat láttunk. Amikor bementünk, a bejáratnál lévő hölgy elvette a kabátjainkat és odavezetett az asztalhoz, majd mondta, hogy 8-kor szüksége lesz az asztalra megint. Nem gond, valószínűleg amúgy is végeznénk addig.
Az ablak mellett ültünk le, az egész termet beláttuk onnan. A levegő nem volt hideg, de a helynek olyan hűvös érzete volt, amiben az ember egyáltalán nem érzi jól magát. A dekoráció és a plafon vasból volt, az onnan lelógó lámpák szintén. Én a szocializmusra asszociáltam rögtön.

Az étterem koncepciója egyszerű, régi angol ételeket készíteni a lehető legjobb minőségben. Ettől legalább kíváncsi lettem, mert a HH-ben ugyanezt csináljuk.

Mivel kuponosok vagyunk, speciális étlapot kaptunk amiből választhattunk, árak nélkül, mert már amúgy is ki van minden fizetve. Valóban hagyományos angol ételek, de nem egy nagy durranás.

Rendeltünk, majd kérdezték, hogy milyen bort szeretnénk. Mivel főételnek steakeket kértünk, a vörösbor mellett döntöttünk. Néhány perc múlva ki is hozták. Kaptunk egy csavaros üveges bort Ausztráliából. Étteremben még soha nem ittam csavaros üveges bort. A pincér az ital kitöltésénél nem kímélte a fehér abroszt. Megmondom őszintén, hogy én tanuló koromban szebben töltöttem a bort, mint ahogy ő csinálta. Még nézni is rossz volt.

Előételnek én rák koktélt kértem, mert még soha nem ettem. Elsőre meglepődtem a tálaláson. Vissza a múltba érzésem volt. Alul friss jégsaláta levelek voltak, fölötte pedig a főtt rák leöntve valami ezersziget öntetes édes trutyival. Mellete fél citrom, amit aztán bátran használtam, hogy az öntet édességét elnyomjam. Elég nehezen tudtam kienni ebből a pohárból, úgyhogy az alatta lévő tányér a második falat után tele lett saláta levelekkel. Hiába próbáltam szépen enni, sajnos nem sikerült. Amúgy baromi unalmas előétel volt.

Zsolti kacsa rillettes-et kért. Ezzel sok gond nincsen, Franciaországból nagyon jó minőségűeket lehet vásárolni, csak bele kell rakni őket egy edénybe és kacsazsírt tenni a tetejére. A jó minőség nem az étterem érdeme, maximum az, hogy megtalálta a megfelelő szállítót. A kenyér hozzá nagyon finom volt.

Főételnek én sirloin steaket kértem, Zsolti pedig ribeyet. Minketten mediumra. Elvileg ezek is háromszor sült krumplival voltak, de az útszéli “Fish and Chips”-esnél is ilyet lehet kapni. A hh-es háromszor sült krumplival meg össze sem akartam hasonlítani, mert értelmetlen lett volna. Amúgy a steak-ek minősége oké volt, de semmi extra, alattuk zöldbab, aminek a végei nem voltak levágva, mellettük pedig berni mártás, ami teljesen korrekt. Pechemre a sirloin kihúzodott medium wellre. Amúgy is hatalmas adag volt, szóval az egész krumplit meg a hús 1/3-át a tányéron hagytam inkább.

Desszertnek sajtokat kértem. Már nem bírok édességeket enni. Túl sok időt töltöttem a desszert pályán, ezeket meg volt alkalmam amúgy is olyan sokat elkészíteni, hogy azonnal a sajtokat válasszam helyettük. A válogatás csak kemény sajtokat tartalmazott, amikről semmi információt nem kaptam, de ránézésre 3-at ismertem, a 4. pedig nem ízlett, úgyhogy nem kérdezősködtem.

Zsolti Sticky Toffee-t kért (puha piskóta ragacsos karamellel), ami az előző fogásokhoz képest meglepően jól volt elkészítve és az íze sem okozott csalódást. Remek választásnak bizonyult.

A mosdóba ellátogatva felfedeztem egy másik termet, aminek nem volt annyira hűvös érzete, mint annak, amiben mi ültünk. Bár a tetszésemet az sem nyerte el. A mosdók a vaspántos ajtókkal, a piros fénnyel, a falra kirakott erotikus képekkel, a bennük lévő hatalmas terekkel és vas dekorációval inkább emlékeztettek egy szado-mazo swingerklubra, mint egy étterem mellékhelyiségjére.
A mosdóban elgondolkodtam azon, hogy eléggé beleillek ebbe a képbe a fekete tűsarkúmmal, a fekete mini szoknyámmal meg a fehér alapon hatalmas fekete pöttyös simulós felsőmmel. Tudtomon kívűl sikerült a helyhez felöltöznöm.

Az asztaltól felállva Zsoltinak csak annyit mondtam, hogy “Ide sem fogunk visszajönni!”

A wikin rákerestem MPW-ra. Cseppet sem lett szimpatikusabb. Többet, ha nem muszáj, egyik éttermébe sem szeretnék elmenni, még akkor sem, ha olcsó.

Marco Pierre White - Wheeler's of St. James's
72-73 St. James's Street
London
SW1A 1PH

(Utólag megnéztem az étterem honlapját is, és abban a belső teremben a fal szintén tele van erotikus képekkel, ami nekem a látogatásunk alkalmával nem tűnt fel, mivel nem ott kaptunk asztalt. Részemről ezt a stílust sehogy sem tudom összerakni az ételekkel és a tálalással, de főleg a desszertes tányérokkal.)